A hidegháború lezárásának egyik kulcsfigurája távozott az élők sorából, amikor hétfőn meghalt Eduard Sevardnadze volt szovjet külügyminiszter, a független Grúzia egykori elnöke. A nyugalmazott politikust 86 éves korában, hosszan tartó betegség után érte a halál.

David Mdzinarishvili / Reuters

Sevardnadze, aki ifjú korában orvosnak készült, ám végül pedagógusi képesítést szerzett, a Szovjetunió ifjúsági szervezetében, a Komszomolban, majd a kommunista pártban, az SZKP-ban futott be gyorsan emelkedő karriert. 29 évesen, 1957-ben a grúz Komszomol első titkárává választották, majd egy kisváros, aztán Tbilisziben lett párttitkár, 1964-ben pedig már a szovjetköztársaság közbiztonsági miniszterhelyettesi tisztébe került. Négy évvel később belügyminiszter lett, újabb négy esztendő elteltével pedig már a grúz kommunista párt, ezzel együtt az egész köztársaság első emberévé léptették elő, vagyis bejutott a szovjet politikai elit csúcskategóriájába.

Neve azonban akkor lett – haladó politikusként – világszerte ismert, amikor régi ismerőse, az 1985-ben az SZKP főtitkárává választott Mihail Gorbacsov a szovjet külügyminisztérium élére hívta. Egyike volt a gorbacsovi átalakítás, a peresztrojka szellemi atyjainak, és új stílust hozott a moszkvai külpolitikába is.

Olyan történelmi jelentőségű változások fűződnek a nevéhez, mint a szovjet-amerikai kapcsolatok normalizálása, a német újraegyesítés, a Varsói Szerződés felbomlása, a Kelet-Európában állomásozó szovjet csapatok kivonása vagy – az 1980-ban pártvezetőként még általa is lelkesen támogatott – afganisztáni beavatkozás lezárása.

1990-ben megromlott ugyan a kapcsolata Gorbacsovval, és váratlanul lemondott a külügyminiszteri posztról, ám az 1991. augusztusi puccs után mégis visszatért, és az első számú szovjet vezetővel együtt küzdött – sikertelenül – a Szovjetunió megőrzéséért.

Sevardnadze Jelcinnel a Kremlben, 1996 március. STRINGER / Reuters

Miközben Nyugaton elismerést vívott ki a tevékenységével, odahaza az utókortól bőven kapott kritikát is: Gorbacsovhoz hasonlóan őt is felelősnek tartják a Szovjetunió széteséséért. És kijutott neki a bírálatból a független Grúzia államfői posztján eltöltött időszakért is, amely –miután az addigi elnököt, Zviad Gamszahurdiát megbuktató politikusok 1992 márciusában hazahívták – 2003-ig tartott.

Bár az országot sújtó polgárháború lezárásával normalizálni tudta a belpolitikai helyzetet, a grúz-abház és a grúz-oszét konfliktust nem volt képes rendezni, így őt is okolják azért, hogy a két köztársaság végül a 2008. augusztusi grúz-orosz háború után moszkvai segítséggel valamelyest megerősítette önkényesen kikiáltott függetlenségét. Mint az orosz sajtóértékelések emlékeztetnek rá, az elnöksége alatt kezdődött Moszkva és Tbiliszi kapcsolatainak megromlása is: Grúziát ugyanis a csecsenföldi háborúk alatt azzal vádolták, hogy menedéket ad a sebesült csecsen harcosoknak.

Sevardnadze szemére vetik Grúzia gazdasági nehézségeit és azt is, hogy – bár már az 1970-es években a szovjet kommunista párt helyi vezetőjeként hadat üzent a korrupciónak – évtizedekkel később államfőként sem tudta hatékonyan megfékezni az ilyen visszaéléseket. Noha 1995-ben és 2000-ben is újraválasztották az államfői poszton, 2003 novemberében lemondott, miután ezt követelte az ellenzék, amely azzal vádolta a hatalmat, hogy csalt az akkor lebonyolított parlamenti választásokon.

Az idős politikus ezután Tbiliszi kormánynegyedében élt, rendszeresen bírálta utódja, Mihail Szaakasvili politikáját, és támogatta a 2012-es parlamenti választásokon hatalomra jutott Grúz Álom politikai szövetséget.