Megfigyelési botrányba bukott bele a miniszterelnök

A perui törvényhozás kedd este többségi szavazással felmentette tisztségéből Ana Jarát, akit felelőssé tettek azért, hogy a hírszerző hivatal (DINI) politikusokat, vállalkozókat és újságírókat figyelt meg.
A helyi sajtó úgy tudja, hogy mintegy százezer ellenőrzés zajlott le a megfigyeltek vagyonát, kapcsolatait illetően. Ana Jara 251 napig töltötte be Ollanta Humala elnök megbízásából a kormány vezetését. Az alkotmány értelmében az elnöknek 72 órán belül el kell fogadnia a kongresszus döntését, azaz Jara lemondását.

Szerda reggeli jelentésében az EFE spanyol hírügynökség még azt írta, hogy az egész kormánynak le kell mondania. Az elnök kinevezhet új kabinetet, ám a parlament megtagadhatja a bizalmat, s akkor Ollanta Humalának nincs más lehetősége mint feloszlatni a törvényhozást és új választásokat kiírni. Az El Comercio friss híre szerint vita alakult ki a limai politikusok és jogászok között, hogy a kabinetfőnök kikényszerített lemondása valóban a miniszterek távozását is jelenti-e. Miniszterelnökjelöltként máris felmerült Pedro Cateriano védelmi miniszter neve.

A 30 milliós dél-amerikai országban a volt alezredes, sikertelen puccskísérletben részes Ollanta Humalának második nekifutásra sikerült megszereznie az elnöki posztot 2011 nyarán. Az eredetileg balról indult politikus menetközben a centrum felé mozdult el, s Peru meglehetősen jó gazdasági teljesítményt ért el az utóbbi években. Pártmozgalma azonban kisebbségben van a törvényhozásban, amit jól mutat, hogy Jara 72:43 arányban vonták meg a bizalmat.

A miniszteri kabinet feje egyébként azzal védekezett, hogy a politikusok, újságírók, üzletemberek megfigyelésére nem ő adott utasítást a hírszerző szerveknek, ezt a gyakorlatot a megelőző kormányzatoktól örökölték meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.