Megfenyegették Lengyelországot a szeparatisták

Egy kelet-ukrajnai szakadár katonai parancsnok megfenyegette Lengyelországot, amiért az ottani hatóságok (átmenetileg) nem engedték átrepülni a lengyel légtérben az orosz védelmi minisztert szállító repülőgépet.
A Motorola ragadványnéven is ismert Arszen Pavlov egy, az internetre feltett videofelvételen a következő kijelentést tette: „Ha nem akarjátok átengedni az Oroszországi Föderáció védelmi miniszterének repülőgépét Lengyelország területe fölött, majd Motorola megy el hozzátok!" A fenyegető nyilatkozatot rakétavetők dübörgő sorozatlövése kíséri.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a TVN24 lengyel hírtelevízióban reagált a fenyegetésre. Leszögezte, nem áll szándékában vitát folytatni a szakadár vezetővel, de a Szergej Sojgut szállító repülőgép átengedésének megtagadása helyes döntés volt. „Nem volt ebben semmilyen politikai szempont. Úgy gondolom, a lengyel-orosz kapcsolatokban a repülések biztonságának kérdését nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta.

Lengyelország augusztus 29-én délután tagadta meg annak a repülőgépnek a légterén történő átrepülését, amelyen Sojgu Szlovákiából Moszkvába tért volna vissza. Az illetékes lengyel hatóság adminisztratív okokkal indokolta az elutasítást. Később a lengyel légtérirányítás mégis megadta az engedélyt. A miniszter gépe előzőleg nem kapott átrepülési engedélyt az ukrán hatóságoktól sem. Vlagyimir Tyitov orosz külügyminiszter-helyettes az ügy kapcsán a nemzetközi magatartási normák durva megsértéséről beszélt.

Pavlov a szakadár Donyecki Népköztársaság ismert figurája. Az Oroszországi Föderációhoz tartozó Komi Köztársaságból származik, szolgált az orosz tengerészgyalogságnál, és harcolt Csecsenföldön is. Az orosz média Novorosszija (Új-Oroszország) - a kelet-ukrajnai szakadár területek oroszországi elnevezése - egyik partizán hősévé, avatta. Második feleségét a Donyec-medencei harcok alatt ismerte meg. A zajos donyecki esküvőjükről az orosz televíziók is tudósítottak, ahogy utána az ifjú pár Krím félszigeti nászútjáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.