Megérkeztek Tajvanra az első kínai egyéni turisták

A Peking és Tajpej közötti kapcsolatok javulásának újabb jeleként megérkeztek Tajvanra kedden az első kínai egyéni turisták.

Korábban kínai turisták csak csoportosan utazhattak Tajvanra. Az intézkedést az a félelem indokolta, hogy felügyelet nélkül könnyen túlléphetik a kéthetes vízum engedélyezte tartózkodást, azzal a céllal, hogy a viszonylag előnyösebb tajvani munkaerőpiacon találjanak állást.

Az első, egyéni turistákat szállító repülőgép Sanghaj érintésével kedd reggel szállt le a tajpeji Szungsan repülőtéren. Előzőleg egy másik, mintegy tízfős csoport Tajcsungba utazott a tajvani fővárostól egyórás repülőútra fekvő Csinmen-szigetről, ahová a dél-kínai Hsziamenből (Xiamen) hajóval érkezett meg.

A Kínával való kapcsolatok javítására törekvő Ma Jing-zsou tajvani elnök lelkesen üdvözölte az egyéni turisták keddi érkezését.

Tajvan 1949-ben polgárháborúban szakadt ki Kínából. A hivatalba lépése óta eltelt három évben Ma a kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítésével és a közvetlen érintkezések számának növelésével hat évtizede nem látott mértékben enyhítette a Peking és Tajvan közötti feszültséget. Az enyhülés ellenére Kína kitart amellett, hogy Tajvant saját területének tekinti, s eltökélt az egyesítésre, ha lehet, meggyőzéssel, de ha kell, erővel is.

Tajvani illetékesek a kínai turisták számának növekedésétől azt várják, hogy Kína jobban elismeri az ottani egypártrendszertől jelentősen különböző tajvani demokratikus társadalmat. Tavaly 1,6 millió kínai turista látogatott Tajvanra, mintegy 61 milliárd új tajvani dollárral (2 milliárd USA-dollár) növelve a sziget bevételeit. Utazási irodák az egyéni turisták érkezésétől további 5 milliárd új tajvani dolláros bevételt várnak 2011 végéig.

Egyénileg is utazhatnak már Tajvanba a kínai turisták
Tourists from Xiamen, China, accept gift packages from the Taipei City government as they arrive at Taipei's Songshan airport June 28, 2011. About 300 Chinese tourists travelled to Taiwan on Tuesday days after Taiwan government lifted a ban on trips to the island by individual tourists from mainland China, according to local media. REUTERS/Pichi Chuang (TAIWAN - Tags: POLITICS TRAVEL BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.