Megemlékezések Erdélyben

Erdély szinte valamennyi jelentős városában, de a kisebb településeken is megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom áldozatairól.

Nagyra értékelte Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy Sólyom László köztársasági elnökSzékelyföldön ünnepli az 1956-os forradalom évfordulóját – derült ki a két politikus marosvásárhelyen tartott beszélgetéséből, amelyen a két fél egyaránt fontosnak nevezte Székelyföld gazdasági fejjlődését.

A magyar államfő ezután Csíkszeredába, az ezévi 1956-os ünneopségek központjába utazott, ahol Traian Basescu román elnökkel együtt beszédet mond a helyi rendezvénysorozat csúcspontjának számító esti megemlékezésen. Az eseményt négyszemközti találkozó előzte meg. A székelyföldi városban már délelőtt megkoszorúzták a Kalász negyedi temetőnél felállított 1956-os kopjafát.

Marosvásárhelyen a Vártemplom udvarán felállított kopjafánál emlékeztek, este pedig a Kővirág együttes tartott előadást. Kolozsváron ökumenikus istentiszteletet tartottak a belvárosi unitárius templomban, ahol az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői méltatták a forradalmat. Az esti órákban a Mátyás király szülőháza előtti téren zenés műsort rendeztek, majd fáklyás felvonulás indult a Házsongárdi temetőbe. Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának udvarában, Érmihályfalván pedig a helyi, 2006-ban felavatott emlékműnél emlékeztek a forradalom hőseire. Szatmárnémetiben Sárándi Tamás történész-muzeológus tartott előadást 1956-ról és annak mai vonatkozásairól.

Sepsiszentgyörgyön a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Kovászna megyei szervezete és az erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság tagjai keresték fel egykori társaik sírját, és koszorúzták meg a helyi ötvenhatos emléktáblákat, -oszlopokat. Háromszék központjában az esti órákban ünnepi műsorral zárul a megemlékezés.
Kézdivásárhelyen a Szoboszlai-perben kivégzett hősök emlékére állított kopjafánál rótták le kegyeletüket a református kollégium tanárai és diákjai, valamint az RMDSZ tisztségviselői. Kovászna városban a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetének vezetői a központi parkban álló ötvenhatos emlékműnél tartottak megemlékezést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.