A Vatikánban is vannak népszerűbbek Jézusnál

Mozart a kedvenc zeneszerzője XVI. Benedek pápának. A szentszéki napilapnak, a l’Osservatore Romanónak viszont könnyűzenei kritikusa is van. Ezért nem meglepetés, hogy az újság rehabilitálta a Beatlest.

„Jézus Krisztusnál is híresebbek vagyunk!” – mondta 1966-ban John Lennon. Nem gondolta, hogy ezért a Vatikánban egyszer még „csillogó ékszernek” fogják nevezni. Az együttes feloszlásának negyvenedik évfordulóján a L’Osservatore Romano levette őket a tiltott zenék listáról. Két cikk is megjelent a világsikereket elért együttesről, a címlapon pedig képregényformában mutatták be a zenekar talán leghíresebb lemezborítóját, amelyen a négy tag az Abbey Road-i zebrán kel át.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A rehabilitált liverpooli gombafejűek „igaz, hogy drogoztak és züllött életet éltek, nem voltak a legjobb példaképek a fiatalok számára, de nem is voltak a legrosszabbak. Dalaikat hallgatva már mindez messzinek és jelentéktelennek tűnik” – zengte dicséretét a l’Osservatore azoknak, akik bűneik ellenére „13 albumukkal örökre megváltoztatták a könnyűzene történetét. Most is eredetiek és aktuálisak: velük védekezhetünk a mai könnyűzene borzalmával szemben”.

A l’Osservatore nosztalgiája nem meglepetés, hiszen az új főszerkesztővel, Gian Maria Viannal teljesen megújult hangvételű napilap másfél évvel ezelőtt már megbocsátotta Lennonnak egykori felelôtlen kijelentését. Egyedül Ringo Starral nem elégedettek még: tőle a L’Osservatore most azt kérdezte, mit csinált az együttes vége óta eltelt évtizedekben azon túl, hogy milliárdosként tengeti életét. A Rómába érkezett reakciók szerint a Beatles egykori dobosa egy vállrándítással kommentálta a szentszéki újság kritikáját.

Ami pedig a l’Osservatore zenei ízlését illeti, amikor tavaly Bruce Springsteen tartott római koncertet, a lap pedig „mennyei rockot” kiáltott, kvázi prófétává koronázva a rock egyik ikonikus alakját. Az idei februári Sanremói Táncdalfesztivál napjaiban a szentszéki napilap az unalom ellen 10 örökzöldet javasolt, köztük a Beatles Revolver című albuma mellett Pink Floyddal (The Dark Side of The Moon), Michael Jacksonnal (Thriller), az Oasisszel (Morning Glory) és a U2-val (Achtung Baby)...

A Vatikán egyébként sem most nyit ajtót a könnyűzene felé: II. János Pál előtt Bob Dylan koncertezett, és Bono is énekelt. A U2 frontembere még napszemüvegét is az általa „coolnak” nevezett néhai egyházfőnek ajándékozta.

A Beatlesnek negyven év kellett: lehet, hogy a Vatikánnak máig nem tetsző Harry Potter, Dan Brown és az Avatar gyorsabb rehabilitálást remélhet.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.