Megálljt parancsoltak a bevándorlóknak Texasban

Bevándorlókat szállító buszt tartóztattak fel amerikai nacionalisták tegnap.

„Vissza a feladónak" – állt az egyik táblán, amelyet egy texasi tüntető tartott a kezében, miközben társaival megpróbálta elállni a bevándorlókat szállító járműveket.

A három buszon közép-amerikai családok utaztak – mintegy 140 ember, köztük gyerekek –, akiket épp a Texas államban található murrietai határőrállomásra szállítottak, hogy regisztrálják és ellenőrizzék, majd idővel deportálják őket. Az AP hírügynökség értesülései szerint többségük Guatemalából, El Salvadorból és Hondurasból menekült el az erőszak és a bandaháborúk miatt.

Az illegális bevándorlók San Diegóból érkeztek, de továbbküldték őket Texasba, mert a hatóságok szerint ott nem tudnak ennyi embert ellátni. A murrietai polgármesternek azonban ez cseppet sem tetszett, sőt, a sajtó szerint ő maga buzdította a helyieket, hogy panaszkodjanak az eset miatt.

Kedd délután így több tucat amerikai várta a buszokat, zászlókat lengetve és kiabálva.

„Nem gondoskodhatunk másokról, ha még a sajátjainkról sem tudunk megfelelően gondoskodni" – nyilatkozta a hatvanéves Nancy Greyson az AP helyszínen tartózkodó munkatársának. Az incidenst követően a bevándorlókat egy másik határőrállomásra szállították.

Barack Obama a héten úgy nyilatkozott, hogy igyekszik „megjavítani" a bevándorlási rendszert, miután egy közelmúltban napvilágot látott adat szerint október óta mintegy 52 ezer kísérő nélküli gyermeket fogtak el, miután átlépték a texasi-mexikói határt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.