Megadóztatják a gazdag amerikaiakat

Barack Obama amerikai elnök javasolni fogja, hogy az évi egymillió dollárnál többet kereső amerikaiak fizessenek több adót, jövedelmüket legalább akkora adókulccsal terheljék, mint a középosztálybeliekét - jelentette a New York Times nevük elhallgatását kérő kormányzati forrásokra hivatkozva.

Obama hétfőn hozza nyilvánosságra javaslatát, amikor ismerteti az államháztartási deficit csökkentésével kapcsolatos elképzeléseit a kongresszusi "szuperbizottsággal".

A lap szerint az elnök „Buffett-szabálynak" fogja nevezni az új adót. Az elnevezés Warren Buffett amerikai befektetőre, a Berkshire Hathaway holding nagy tekintélynek örvendő alapítójára és elnökére utal. Buffett többször kifogásolta, hogy a milliárdosok nem fizetnek elég adót. A befektető a New York Times-ban augusztusban közölt cikkében ezt azzal magyarázta, hogy a nagyon gazdagok, akik nem bérből, hanem befektetésből szerzik jövedelmük nagy részét, ez utóbbi után alacsonyabb kulccsal adóznak, mint a középosztálybeliek a bérjövedelmük után.

A 12 fős, fele-fele arányban demokrata és republikánus párti kongresszusi szuperbizottságnak a kiadások csökkentésével és a társadalmi juttatások reformjával kell foglalkoznia: az év végig meg kell találnia a módját annak, hogy 10 év alatt 1200 milliárd dollárral csökkentsék a deficitet. A testületnek november 23-ig kell kidolgoznia javaslatait, amelyeket a törvényhozásnak december 23-ig kell elfogadnia. John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke csütörtökön mindazonáltal figyelmeztetett, hogy a szuperbizottság nem emelhet adót.

Az elnök magánya - Obama egyik fehér házi sajtóbejelentése után távozik az irodák felé
U.S. President Barack Obama walks through the Cross Hall after a news conference at the White House in Washington, July 22, 2009. REUTERS/Jim Young (UNITED STATES POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.