Még mindig nem döntöttek Sepelevékről

A Fővárosi Törvényszék hétfőn hatályon kívül helyezte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) azon határozatát, amelyben elutasította az ukrán Sepelev házaspár menedékjogi kérelmét.

A BÁH októberben azzal indokolta a döntését, hogy a házaspár kanadai állampolgársággal is rendelkezik, márpedig ilyen esetekben a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé a menekültstátusz megadását. A törvényszék hétfői döntése szerint a hivatalnak a megismételt első fokú eljárásban fel kell derítenie: jelenthet-e tényleges védelmet Sepelevéknek az a tény, hogy kanadai állampolgársággal is rendelkeznek.

Mint ismert, Olekszandr Sepelev ukrán ellenzéki politikust és feleségét egy Interpol-körözés alapján július 4-én egy budapesti étteremben fogták el. A házaspár politikai menedékjogot kért Magyarországtól, az ukrán hatóságok ugyanakkor kiadatási kérelemmel fordultak a Fővárosi Törvényszékhez azzal az indokkal, hogy Sepelevék súlyos bűncselekményeket (gyilkossági kísérlet, sikkasztás, pénzmosás) követtek el Ukrajnában. A házaspár tagadja a vádakat, szerintük az ukrán hatóságok politikai okokból koncepciós eljárásra készülnek ellenük.

A Fővárosi Törvényszék az ukrán hatóságok kiadatási kérelmét egy másik eljárás keretében vizsgálja, amit a BÁH-határozat jogerőssé válásáig felfüggesztett. „A BÁH-határozat hatályon kívül helyezésében nem játszott szerepet az a tény, hogy az elmúlt napokban rendkívül instabillá vált az ukrán belpolitikai helyzet” – közölte kérdésünkre Bősze Ferenc, Sepelevék magyarországi jogi képviselője. Mint mondta, a döntés főbb okai közé tartozik, hogy az első fokú eljárásban nem sikerült kellően tisztázni, milyen konkrét védelmet jelent Sepelevék számára az a tény, hogy kanadai állampolgársággal is rendelkeznek. „Mindez azért fontos, mert a kanadai hatóságok kérelmünkre írásban megerősítették, csak abban az esetben tudnak védelmet biztosítani állampolgáraik számára, ha már beléptek Kanada területére, így a budapesti előzetes letartóztatásban lévő ukrán házaspárnak egyelőre nem tudnak konkrét segítséget nyújtani” – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.