Még a Moszad sem tudja

Nagy kihívás előtt áll az izraeli külföldi hírszerző szolgálat, a Moszad. Egyik főnöke, a titokzatosan csak T-ként emlegetett igazgató-helyettes lemondott posztjáról, és a jelek szerint Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek olyan elképzelései vannak, amelyet sem a menedzsment, sem a közvélemény, sem pedig más érintett intézmények nem tudnak már követni.

T távozásának látszólag személyes, ráadásul hiúságtól sem mentes okai vannak. Annak dacára, hogy a jövőre távozó Moszad-igazgató helyét Netanjahu korábban „T”-nek ígérte, most a miniszterelnök megváltoztatta véleményét, és bejelentette: 2010 után ismét Meir Dagant, a jelenlegi igazgatót bízza meg, ráadásul újabb nyolc éves periódusra.

Sokan ugyanakkor úgy vélik, hogy a viták hátterében sok olyan, csak most felszínre kerülő elem van, ami jócskán túlmutat személyes és marginális ambíciókon. Netanjahu olyan vezetést szeretne kialakítani az intézménynél, amely azt közelebb viszi a hadsereghez. Ezt a célkitűzést látszik alátámasztani az a kiszivárgott hír is, miszerint Netanjahu T helyére a hadsereg egyik tábornokát kívánja kinevezni.

Eddig a Moszad és a hadsereg jól láthatóan elkülönült egymástól, sőt viszonyukat némi rivalizálás is jellemezte. „Egy ilyen lépés a Moszaddal szembeni nagyfokú bizalmatlanságot jelzi” – nyilatkozta a lapnak, neve elhallgatását kérve, a titkosszolgálat egyik korábbi vezetője.

A Jerusalem Post lap úgy tudja, két név merült fel a Moszad vezető-helyettesének posztjára. Az egyik Móse Kaplinsky vezérezredes, aki a második libanoni háborút követően mondott le a vezérkari főnök helyettesének pozíciójáról. A másik Joav Galant vezérezredes, a déli hadseregcsoport jelenlegi parancsnoka.

A helyzetet bonyolítja, hogy az esedékes vezérkari kinevezések kapcsán nézetkülönbség feszül Ehud Barak védelmi miniszter és Gabi Ashkenazi vezérkari főnök között. Míg Barak Galantot szeretné a vezérkari főnök helyettesi tisztségében látni, Ashkenazi az izraeli Északi Parancsnokság – a libanoni és a szíriai határvidéket felügyelő hadtest – vezetőjét, Gadi Eizenkotot akarja a posztra.

 

Forrás: globusz.net

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.