Még valami, ami egyedül Orbánt nem feszélyezi

A Donald Trump progjamját dicsőítő szavai után Orbán Vikor máris felkerült a republikánus elnökjelölt támogatóit listázó Wikipedia-oldalra - szúrta ki a 444. Bár a névsorban számos jól ismert név található Dick Cheney-től David Cameronig, Jean-Marie Le Pentől Nigel Farage-ig, az oldal tanúsága szerint jelenleg Orbán a világ egyetlen miniszterelnöke, aki beállt Trump mögé.


A kormányfő szombaton tusványosi előadásában arról beszélt, hogy Trump három javaslatnál - létrehozni a világ legjobb titkosszolgálatát , abbahagyni a "demokráciaexportot", megállítani a migrációt - európai fejjel sem lehetne jobbat mondani. "Sosem gondoltam volna, hogy ő lenne a jobb az EU és Magyarország számára, de a helyzet úgy áll, hogy meghallgattam ezt a jelöltet, és azt kel mondjam, aligha tudtam volna jobban fogalmazni" - fejtegette Orbán.

Abban persze nincs semmi meglepő, hogy a miniszterelnök sokkal jobban örülne Trump győzelmének, hiszen Hillary Clintonnal és a demokrata kurzussal finoman szólva sem felhőtlen a viszonya. 2011-ben Clinton még külügyminiszterként élesen bírálta a magyar kormányt egy sor, demokratikus értekeket veszélyeztető intézkedés miatt, a washingtoni diplomácia pedig azóta is jó párszor lehordta a Fideszt különböző ügyekben, nem beszélve az olyan odaszúrásokról, amikor pl. Bill Clinton két éve egy tévéműsorban kijelentette Orbánról, hogy csak a pénz és a hatalom megtartása motiválja. Clinton elnökké választásával nyilvánvalóan erősödne a nyomás a magyar kormányon, más kérdés, hogy ezzel együtt mennyire bölcs lépés nyilvánosan Trumpot támogatnia a magyar miniszterelnöknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.