Meg akartak mérgezni két cseh minisztert

Halálos adag méreg volt abban a levélben, amelyet a múlt héten kapott Andrej Babis cseh pénzügyminiszter. Hasonló csomagot kapott Csehország belügyminisztere, Milan Chovanec is.
Az utóbbi két hétben több cseh minisztérium, kormányhivatal és az államfői iroda is kapott különféle fehér porokat tartalmazó leveleket, amelyeket azonnal laboratóriumi vizsgálatokra küldtek.

"A vizsgálatok megállapították, hogy két esetben volt veszélyes anyag a levelekben, az egyik Andrej Babis pénzügyminiszternek, a másik Milan Chovanec belügyminiszternek volt címezve" - jelentette ki Radek Pokorník, a prágai állami vegyi laboratórium szóvivője.

A belügyminiszternek küldött levélben ciánkáli alapú, szintén halálos adagú méreg volt, míg a pénzügyminiszternek küldött halálos adagú mérget nem nevezték meg. A Chovanecnek küldött levelet Skandináviában, Babisét pedig Szlovéniában adták postára.

A köztársasági elnöknek, a Prima kereskedelmi televíziónak, néhány minisztériumnak és intézménynek küldött levelekben viszont csak ártatlan fehér por volt a vizsgálatok szerint.

A cseh kormány hétfőn foglalkozott a témával, és bizonyos új biztonsági intézkedéseket foganatosított, amelyeket azonban nem hoztak nyilvánosságra.

Csehországban nem ritkaság, hogy ilyen küldeményeket kapnak a politikusok vagy különféle intézmények. Eddig azonban a gyanús tartalmú levelek következtében senkinek semmi baja nem történt, a levelek többsége ártalmatlan anyagokat tartalmazott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.