Medvegyev felmentette Putyin szövetségesét

Dmitrij Medvegyev orosz elnök vasárnap felmentette tisztségéből Viktor Cserkeszovot, a Szövetségi Fegyverszállítási Ügynökség Vlagyimir Putyin kormányfő szövetségesének tekintett vezetőjét, aki 2008 óta töltötte be ezt a funkciót.

Az ügynökséget 2007-ben hozták létre, lényegében ez a szervezet rendeli meg az állam nevében a fegyvereket, továbbá a különleges és haditechnikai eszközöket. A céget Medvegyev nemrégiben a védelmi minisztérium fennhatósága alá helyezte egy elnöki rendelettel.

Cserkeszovot azért tekintik Putyin szövetségesének, mert a kilencvenes évek végén, amikor Putyin vezette a szovjet KGB utódszervezetét, a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB), Cserkeszov helyetteseinek egyike volt. 2007-ben azonban Putyin, akkor már államfő, megrótta Cserkeszovot, aki a Kábítószer-forgalmat ellenőrző szolgálatot vezette, mert egy nyílt levélben a nyilvánosság elé vitte az FSZB-vel való viszályát.

Egyes megfigyelők Cserkeszov felmentésében Medvegyev elnök Putyintól való függetlenedésének egy lépését látják. Mások szerint azonban egyáltalán nem tudni, mi zajlik a két erősen eltérő orosz vezető között.

Medvegyev, akit Putyin jelölt ki utódául, amikor az alkotmány értelmében nem indulhatott harmadszor az elnöki mandátumért, a mai kormányfőnél jóval liberálisabbnak tűnik. Ezért sokan azt próbálják felfedezni döntéseiben, hogy önállósítja-e magát a hatalomban. Másoknak az a véleménye, hogy a két politikus szorosan összetart, s eltérőnek látszó magatartásukkal csupán a különböző ízlésű közönségrétegeket szolgálják ki. Végül a megfigyelők egy harmadik csoportja azt sem zárja ki, hogy Putyin, felismerve, hogy az általa kiépített rendszer nem elég hatékony, Medvegyevvel közösen mozdul el némi liberalizálás felé. A történésekben mindhárom feltételezés alátámasztására és cáfolására is bőven akadnak érvek.

Tény, hogy a lapok a hétvégén arról számoltak be, hogy mindkét vezető népszerűsége jelentősen esett az év eleje óta: Putyinban még 61 százalék bízik, 9 százalékkal kevesebb, mint év elején, Medvegyev népszerűsége 8 százalékkal 53 százalékra esett vissza. Szakértők szerint ennek az az oka, hogy a válság elmúltával nincs jele jelentősebb javulásnak, továbbá hogy Putyin kormányfőnek anyagi eszköze, Medvegyev elnöknek politikai ereje nincs olyan lépésekhez, amelyek növelhetnék népszerűségüket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.