Medvegyev: Oroszország nem támad meg más országokat
Medvegyev ukrajnai hivatalos látogatása második napján, a Tarasz Sevcsenko ukrán költőről elnevezett kijevi egyetem hallgatóival találkozva beszélt erről. Úgy vélte, erre a nemzetközi kapcsolatok rendszere jelent garanciát: Oroszországnak az ENSZ-en belüli, valamint nemzetközi konvenciókból és az 1975-ös helsinki záróokmányból fakadó kötelezettségei. Hozzátette, hogy Oroszország "természetesen" nem fogja semmibe venni a nemzetközi jogot, mert számára sem előnyös, ha "elkezd kiesni a nemzetközi közösségből", az visszaüt rá.
Medvegyev szólt arról is, hogy nem tartja túl nagy árnak azt a 40 milliárd dollárt, amelynek fejében Oroszország tovább használhatja a szevasztopoli kikötőt. A hosszabbításról Medvegyev és Viktor Janukovics ukrán elnök április végén állapodott meg. Az eddigi egyezmény szerint az orosz hadihajók 2017-ig maradhatnának a bázison, s ezt a határidőt tolták most ki 25 évvel, valamint további ötéves hosszabbítási lehetőséggel. Oroszország eddig évente 97,75 millió dollár bérleti díjat fizetett a kikötő használatáért.
Medvegyev elmondta azt is, hogy Oroszország szívesen látná a - hat szovjet utódállamot tömörítő - Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) tagjai között Ukrajnát, de a csatlakozásról Kijevnek kell döntenie, méghozzá "megfontoltan és komolyan". Úgy vélte, a kérdés arról szól, hogyan látja Ukrajna - annak vezetése és népe - az ország helyét Európában. "Ha (Ukrajna) semleges és független állam, az nekünk teljesen megfelel" - jegyezte meg.
Az orosz-ukrán kapcsolatok az Oroszországtól való eltávolodásra és a Nyugathoz való közeledésre építő előző ukrán elnök, Viktor Juscsenko idején - nem utolsósorban a viszályok tépázta ukrajnai belpolitikai helyzet miatt is - erősen megromlottak, majd az idei elnökválasztás és Janukovics hivatalba lépése óta lendületes javulásnak indultak.
Medvegyev reméli, hogy Oroszorszég és Ukrajna együttműködése rövidesen érdemi szintre emelkedik, s elsőrendű feladatnak tartja az utóbbi időben szinte leépült kétoldalú gazdasági kapcsolatok helyreállítását.