Meddő szankcióhosszabítás Irán ellen

Feltétel nélküli párbeszédkészsége ellenére Barack Obama egy évvel meghosszabbította az Irán elleni amerikai szankciókat. Az elnökök 1995 óta évről-évre hosszabítanak vagy szigorítanak a büntetőintézkedéseken, amelyeket Teherán játszi könnyedséggel meg tud kerülni.

Az amerikai elnök újabb egy évvel meghosszabbította az Irán ellen 14 éve érvényben lévő amerikai szankciókat.

Barack Obama azzal indokolta az egyébként rutinszerű hosszabbítást, hogy "az iráni kormány politikája továbbra is rendkívüli fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra és az amerikai külpolitikára".

Obama az elnökválasztási kampányban azt mondta, feltétel nélkül kész a közvetlen párbeszédre az iráni vezetéssel. Világossá tette ugyanakkor, hogy Irán semmi esetre sem juthat atomfegyverhez.

A többek között kereskedelmi és beruházási tilalmat kimondó büntetőintézkedéseket Bill Clinton elnöksége alatt, 1995 márciusában vezették be. Azóta évről évre meghosszabbította az éppen hivatalban lévő amerikai elnök.

Tavaly a kongresszus számvevőszéki testülete arra a megállapításra jutott, hogy a szankciók nem gyakorolnak számottevő hatást az iszlám köztársaságnak többek között az ország vitatott atomprogramjával kapcsolatos politikájára. A testület szerint ráadásul könnyű kijátszani az iráni állami bankokkal szembeni amerikai bojkottot, s miközben Washington embargót hirdetett az iráni olajiparral szemben, Irán 2003 óta összesen több mint 20 milliárd dollár értékben írt alá szerződéseket külföldi vállalatokkal az energiaszektor fejlesztéséről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.