Mecsetté alakított át egy tűzoltóállomást a francia állam

Egy volt tűzoltóállomást mecsetté alakított át Párizs északi részén a francia állam annak érdekében, hogy a muzulmánok lakta kerületben többé ne az utcán kelljen imádkozniuk a híveknek.

Dalil Boubakeur, a párizsi nagymecset rektorának csütörtöki közleménye szerint a francia főváros 18. kerületében működő muzulmán egyesületeknek többheti tárgyalássorozat után sikerült megállapodást kötniük a párizsi prefektúrával arról, hogy a híveket befogadja az egyik kiürített tűzoltóállomás.

A hagyományosan külföldiek, elsősorban munkásrétegek által lakott Goutte d,Or negyedben mindennapossá váltak a konfliktusok, mivel a túl kicsinek bizonyuló imahelyekről kiszoruló muzulmánok péntek esténként vallási célokra "kisajátították" maguknak az utcákat, amelyek egy részét a közös imák idejére még a forgalom elöl is lezárták.

A pénteki ima alkalmából megnyíló új, mintegy kétezer négyzetméter alapterületű mecset átmeneti megoldás, ameddig a fővárosi önkormányzat támogatásával épülő új imahely elkészül. Ez utóbbi átadását 2013-ban tervezik. A volt tűzoltóállomást a muzulmán egyesületek kilenc évre akarták bérbe venni, de végül hároméves szerződést írt velük alá a prefektúra, évi 30 ezer eurós bérleti díjért, amelynek egy részéből az állam által kifizetett átalakításokat fedezik.

A belső tér "valódi mecsetté" való kialakítása azonban még további munkálatokat igényel az elkövetkező hetekben. Ezeket már a muzulmán egyesületek finanszírozzák, a költségeket 50 ezer euróra becsülik.

Dalil Boubakeur a France Info hírrádiónak adott interjúban üdvözölte az állammal kötött megállapodást, s annak a reményének adott hangot, hogy a Goutte d,Or utcái visszanyerik valódi rendeltetésüket. Ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy más nagyvárosok is hasonló jellegű problémákkal küzdenek, például Marseille egyes negyedei.

Franciaországban él Európában a legtöbb muzulmán: az 5 és 6  millió közé becsült közösség mintegy harmada vallja magát gyakorló hívőnek. Mintegy harminc mecset és 2200 alkalmi imahely áll rendelkezésükre az országban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.