Mecsetgyalázás Franciaországban

Rasszista és provokatív feliratokat találtak három mecset falán Franciaországban - közölték vasárnap rendőrségi források.

A Párizstól 35 kilométerre fekvő Ozoir-La-Ferriere nevű településen horogkereszteket festettek vasárnapra virradó éjjel egy csendes utcában található mecset falára. Az imahely bejáratára pedig "Éljen Gallia!" (Franciaország római kori neve) és "Le az iszlámmal!" feliratok kerültek - közölte Abdelaziz Ait Ali, a mecset titkára.

Két másik mecsetet a kelet-franciaországi Besancon városában gyaláztak meg: mindkettőre a zsidó szimbólumot, a Dávid-csillagot festették. Joel Maturin, a helyi prefektúra főtitkára azt mondta: minden jel arra utal, hogy a zsidó közösség nem érintett az ügyben. Az illetékes szerint "elszigetelt, feleslegesen provokatív eset" történt. A besanconi mecset vezetői jelezték: feljelentést tesznek az ügyben.

Manuel Valls belügyminiszter a „legszigorúbban" elítélte a mecsetgyalázásokat, amelyekre szavai szerint "undorító és gyűlöletkeltő" feliratokat festettek. A belügyminiszter közleményében jelezte: „A köztársaság nem tűr el ilyen provokációkat és határozottan fel fog lépni azok ellen, akik megpróbálják megosztani a franciákat és megsértik a nemzeti egységet".

Az iszlámellenességet vizsgáló országos hivatal adatai szerint 2012-ben 201 muzulmánellenes cselekményt regisztráltak Franciaországban, ami az előző évhez képest 28 százalékos emelkedés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.