Maszkos támadók dulakodtak a rendőrökkel Kelet-Ukrajnában

Arcukat maszkkal, illetve kendővel elfedő ismeretlenek, többtucatnyian hatoltak be szerdán a kelet-ukrajnai Harkiv városi tanácsának épületébe, majd összetűztek a rendőrökkel.
A városházához mintegy kétszáz, maszkos fiatal érkezett. Egy csoportjuk behatolt az épületbe, majd kifelé jövet dulakodni kezdtek a hivatalt védő rendőrökkel. Egyet közülük megvertek, könnyebb sérüléseket szenvedett. A dulakodás, lökdösődés közben az egyik maszkos gazspray-vel fújta le a rendőröket, majd néhány perc múlva sebtében távoztak a helyszínről.

Helyi sajtójelentések szerint a városházán Mihajlo Dobkint, Harkiv megye Moszkva-barát exkormányzóját keresték, aki jelenleg az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán államfő egykori hívei által létrehozott Ellenzéki Blokk városi képviselője a tanácsban.
A városházánál történt zavargás előtt ismeretlenek Dobkin házánál is pirotechnikai eszközöket gyújtottak meg és füstbombákat dobáltak. Összefirkálták a kerítést, és új táblát is erősítettek rá, amelyen a Majdan-tüntetések után feloszlatott rohamrendőrség "tiszteletére" Berkutra "keresztelték át" az utcát.

Az ukrán fegyveres erőkhöz tartozó "Azov ezred" civil szervezete magára vállalta a Dobkin háza előtti megmozdulást. Azt viszont tagadták, hogy a városházánál történt zavargásokhoz közük lenne. Akciójukat Dobkinnak azzal a kezdeményezésével indokolták, hogy nevezzenek el a városban utat a Berkutról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.