Másfél millió gyanús szavazat

A nem hivatalos végeredmény szerint Hamid Karzai nyerte meg az afganisztáni elnökválasztást. Nagyjából másfél millió szavazócédulánál áll fenn a csalás gyanúja a múlt havi szavazáson leadott voksok közül – közölték szerdán Kabulban az Európai Unió választási megfigyelői.

Az afgán választási bizottság szerdán jelentette be az eredményt, amelynek értelmében a leköszönő államfő a szavazatok 54,6 százalékát szerezte meg, azaz újraválasztását már az első fordulóban bebiztosította. Legjelentősebb ellenfele, Abdullah Abdullah volt külügyminiszter a leadott voksok 27,8 százalékával került a második helyre.
A választási részvétel meglehetősen gyenge volt, a szavazásra jogosultak mindössze 38,7 százaléka, mintegy 5,5 millió ember járult az urnák elé augusztus 20-án.

Afgán férfi sétája Hamid Karzai nagyméretű választási plakátja előtt Kabulban. Milliónyi kérdőjel
Kabul, 2009. szeptember 7. Egy afgán férfi sétál el a hivatalban lévő afgán államfő, Hamid Karzai nagyméretű választási plakátja előtt Afganiszán fővárosában, Kabulban, 2009. szeptember 6-án. A The New York Times amerikai napilap közlése szerint legalább nyolcszáz csak papíron létező szavazóhelyiséget jegyeztettek be Karzai hívei az elnökválasztás előtt, amelyekben az elnököt támogató szavazatok százait, esetleg ezreit könyvelhették el a voksolás után. (MTI/EPA/STR)

Az eredmény mindaddig nem lesz végleges, amíg a választási csalásokat kivizsgáló testület rá nem bólint. A voksok egy részét újraszámolják, ez nagyjából minden tízedik szavazókörre vonatkozik.

Számításaink szerint 1,5 millió gyanús szavazat van – jelentette be sajtóértekezleten Dimitra Ioannou, az EU-megfigyelők  helyettes vezetője. Ezek túlnyomó többségén – körülbelül 1,1 millió  szavazólapon – Hamid Karzai hivatalban lévő elnök neve szerepel, másik 300 ezren Karzai fő ellenfeléé, Abdullah Abdullah volt  külügyminiszteré.

Karzai kampánystábja felelőtlennek, elfogultnak és az afgán  alkotmánnyal ellentétesnek minősítette az uniós megfigyelők bejelentését. Szerdán kiadott közleményében a stáb rámutatott: a  hazai és a nemzetközi megfigyelőknek az a feladata, hogy  megfigyeljék a választási folyamatot, és információikat adják át az  afgán választási hatóságoknak. Egyúttal felszólított "minden hazai  és nemzetközi intézményt, hogy tartsa tiszteletben az alkotmányt és  afgán nép akaratát, kerülje el a hasonló felelőtlen és elfogult  állítások kinyilvánítását".

Karzai szóvivője úgy nyilatkozott, hogy csak egy „csoda” akadályozhatja meg az első fordulós győzelmet. Omar Vahid kijelentette: az adatok ismeretében rendkívül alószínűtlen, hogy a voksok újraszámolása miatt megdőljön a végeredmény. Ha csak nem történik csoda, mi győztünk – mondta.

A csalások és szabálytalanságok beárnyékolták a választást. Az Európai Unió választási megfigyelői szerdán közölték, hogy a leadott szavazatok közül nagyjából másfél millió esetében áll fenn a csalás gyanúja.

Ha érvénytelennek nyilvánítanák az összeset az EU által  gyanúsnak mondott voksok közül, akkor előfordulhat, hogy Karzai  elnöknek nem lesz elegendő többsége az első fordulós győzelemhez,  így második fordulót kell tartani.

A múlt havi afganisztáni elnökválasztáson leadott szavazatok közül  nagyjából másfél millió esetében áll fenn a csalás gyanúja -  közölték szerdán Kabulban az Európai Unió választási megfigyelői.

Az afgán választási bizottság közölte, hogy helyi idő  szerint szerda este kihirdeti az augusztus 20-i tartományi és  elnökválasztás nem hivatalos végeredményét. A testület utoljára a  szavazóhelyiségek 95 százalékában leadott szavazatok összesítése  alapján közölt részeredményt, eszerint Karzai 54 százalékot kapott,  Abdullah 28 százalékon áll.

Több tízezer szavazatot már érvénytelennek nyilvánítottak csalás miatt, és további több ezer panasz kivizsgálása még folyamatban van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.