Másfél millió dollár a szobaasszonynak

Másfél millió dolláros kártérítést fizetett ki Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatója Nafissatou Diallónak, a manhattani Sofitel szálló szobaasszonyának, aki nemi erőszakkal vádolta a francia politikust.

Strauss-Kahn a másfél évvel ezelőtt történtek után több napot töltött börtönben, majd a büntetőeljárást az asszony szavahihetőségét megkérdőjelező ügyész megszüntette. A hónapok óta tartó pénzügyi egyezkedés a Journal du Dimanche párizsi lap közlése szerint másfél millió dolláros kiegyezéssel zárult, amelyből hozzávetőleg egymillió dollár jutott Diallónak, míg az összeg harmada ügyvédi tiszteletdíj.

A korábbi híradások még arról szóltak, hogy Strauss-Kahn hatmillió dolláros kártérítésben egyezett meg Diallóval. A most közölt összeget a lap szerint a politikus környezetében megerősítették.

Ezzel lezárult az elmúlt hónapok egyik legnagyobb port kavart nemzetközi szexbotránya, amely nemcsak Strauss-Kahn állásába került, hanem a politikusnak nyilvánvalóan végleg el kellett temetnie államfői ambícióit is. Ugyanakkor az elért pénzügyi megállapodás révén valószínűleg kizárható, hogy valaha is fény derül arra, valójában mi is történt 2011. május 14-én Strauss-Kahn manhattani lakosztályában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.