Martonyi már szóba se állna Ficóval

Martonyi János nem kívánja minősíteni Robert Fico csütörtöki kijelentéseit, amelyek között szerepelt, hogy elveszíthetik szlovák állampolgárságukat azok, akik a tervezett magyar törvénymódosítás nyomán kettős állampolgárságért folyamodnak. – Mi nem kívánunk ebben a hangnemben tovább vitatkozni – jelentette ki a leendő magyar külügyminiszter.

Robert Fico csütörtöki sajtóértekezletén úgy vélte, Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a magyar parlament Pozsonnyal való egyeztetés nélkül a ma ismert formájában elfogadja a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt. Martonyi János a kijelentéssel összefüggésben az MTI-nek úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy a kormányfői nyilatkozat a választási kampány része. A külügyminiszteri poszt várományosa ugyanakkor hangsúlyozta: figyelemreméltóak egyébként azok a nyilatkozatok, amelyeket egyes szlovákiai pártok vezetői tettek a szlovák kormányfő sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban. – Egyetértek azzal, hogy ez lényegében egy figyelemelterelés, ami valójában a politikai hisztéria világába tartozik – jegyezte meg.

Martonyi szeretné még egyszer megismételni, hogy a tervezett magyar törvénymódosítás a legkevésbé sem érintheti Szlovákia nemzetbiztonsági érdekeit, a legkevésbé sem érintheti Szlovákia területi integritását. Azt viszont sajnálattal látják - folytatta -, hogy a nyilatkozat egy bizonyos megfélemlítési szándékot is tükröz. Ez azért aggasztó, mert arra utal, hogy esetlegesen a szlovák kormány olyan intézkedéseket vesz fontolóra, amelyek szlovákiai polgárok emberi jogainak a csorbítását eredményezhetik - mondta, kiemelve: – Az ilyen lépéseket természetesen nem fogjuk szó nélkül hagyni.

Csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén a szlovák miniszterelnök leszögezte: a magyar lépés a magyar-szlovák alapszerződés megsértése és ellentétes a nemzetközi joggal; ha a törvényt elfogadják, Szlovákia nagyon kemény választ fog adni, és a nemzetközi intézményekhez fordul az ügyben. Fico jelezte: akár el is veszíthetik szlovák állampolgárságukat azok, akik a tervezett törvény alapján kérelmezik majd a magyar állampolgárságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.