Martonyi: új lendület a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatokban

Martonyi János külügyminiszter szerint dél-amerikai útja új lendületet adott Magyarország Latin-Amerikához fűződő kapcsolatainak, amelyek az elmúlt húsz évben kissé háttérbe szorultak.

A tárcavezető dél-amerikai útja végén az MTI-nek pénteken úgy nyilatkozott, "várakozáson felüli" eredményeket hozott az Argentínában és Brazíliában tett látogatása, a globális nyitás politikájában "minőségi előrelépést" sikerült elérni a politikai, a gazdasági, a kereskedelmi, a tudományos és az oktatási kapcsolatokat illetően.

Mint kiemelte, a térség magyar közösségei is hozzájárulnak a kapcsolatok szorosabbra fogásához, az együttműködésnek fontos történelmi és kulturális hagyományai vannak. Úgy fogalmazott, ez azért is nagy jelentőségű, mert ebben a régióban történnek most "az igazán fontos dolgok".

Brazíliát illetően hangsúlyozta, az ország globális hatalommá vált, és ezt "ők egyre jobban át is érzik", tudatában vannak globális felelősségüknek. Éppen ezért Magyarországnak nem mindegy, hogyan alakulnak kétoldalú kapcsolatai az országgal - mutatott rá. Hozzátette: ez egy fiatal nemzet, amely "bízik a jövőben", egyre erősödik, és "sokat tanulhatunk tőlük".

Úgy fogalmazott, a brazil politikusok és üzletemberek egyaránt "nagyon nagy barátsággal" fogadták őt, és a közeljövőben várhatóan további magas szintű találkozók lesznek a két ország között. Kifejtette: remélhetőleg hamarosan Budapestre utazik Antonio Patriota brazil külügyminiszter, a Rió+20 csúcstalálkozóra Brazíliába érkezhet Áder János köztársasági elnök, és oda látogathat a vidékfejlesztési miniszter, az oktatási államtitkár és a nemzetgazdasági miniszter is. Megjegyezte: a gazdasági vegyes bizottság novemberi ülésére magyar üzletemberek delegációja utazik.

Martonyi János kitért arra is, hogy fontos felsőoktatási együttműködési megállapodást kötöttek Brazíliával. A latin-amerikai ország azt tervezi, hogy mintegy 100 ezer diákjának teszi lehetővé a külföldi tanulmányokat, és remélhetőleg közülük többen Magyarországra érkeznek - közölte. A további jelentős együttműködési területek között említette az információs technológiát és a biotechnológiát, az alternatív energiaforrásokat illetően pedig úgy vélte, Magyarország tanulhat Brazíliától.

A külügyminiszter arról is beszámolt, hogy kérte brazil kollégája segítségét Tóásó Előd ügyében, mert Antonio Patriotának "jó kapcsolatai vannak a bolíviai kormánnyal". A brazil tárcavezető igyekszik mindent megtenni azért, hogy "tisztességes tárgyalást" biztosítsanak a magyar állampolgárnak, és "fogva tartása lehető leghamarabb véget érjen" - mondta. Megjegyezte: már sokakat sikerült megnyerniük, hogy járjanak közbe az ügyben.

Martonyi János május 12-én indult Argentínát és Brazíliát érintő dél-amerikai útjára. A globális nyitás politikájának jegyében a hivatalos látogatáson kétoldalú tárgyalásokat folytatott partnereivel, vezető politikusokkal és gazdasági kamarák tagjaival konzultált, valamint találkozott a helyi magyarság képviselőivel is.

A külügyminiszter a dél-amerikai látogatás után a chicagói NATO-csúcsra utazik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.