Marosvásárhely, az első digitális város

Kutatóközpontot nyit Marosvásárhelyen az IBM. Erről Emil Boc román kormányfő jelenlétében írt alá megállapodást a város polgármestere az amerikai cég alelnökével.

Az egészségügyi és elektronikai kutatások fellegvárának ígérkező intézménynek Kolozsváron, Brassóban és Gyulafehérváron is nyílnak részlegei.

 „Két év alatt ezer munkahelyet teremtene. Nyilván nem ma indul, hanem valószínű egy év múlva. Az előkészítési folyamat, az nem egyszerű ilyen esetben és utána pedig évenként még legalább ezer munkahely teremtés lenne olyan három-négy év perspektívájában" – közölte Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere.

Az IBM kutatóközpont a marosvásárhelyi és a kolozsvári egyetemek tudásbázisára alapoznak. Az oktatók arra számítanak, hogy a legjobb egyetemi hallgatók szülőföldjükön jutnak szakképesítésüknek megfelelő munkahelyhez.

A megfelelő feltételek adottak, szerintem sokan döntenének úgy, vagy döntenek úgy majd, hogy visszatérjenek ide – mondta Kenéz Lajos, a SAPIENTIA EMTE tanára.

Az IBM kutatóközpont létrehozása része a városfejlesztési tervnek. Ennek célja, hogy Marosvásárhely az ország első digitális városa vagyis távközlési és számítástechnikai központja legyen.

(hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.