Máris fáj a Brexit a briteknek

Alacsony kamatokkal és infrastruktúra-fejlesztéssel enyhítenék a kilépés negatív következményeit. Ám a nyugdíjasok emiatt máris vesztettek, és a munkanélküliség is nőhet.

A brit kormánynak továbbra sincs arra terve, hogyan másszon ki abból, hogy a választók az unióból való kilépésre voksoltak, ám az emberek máris saját bőrükön érzik, mennyivel bonyolultabb és fájdalmasabb a Brexit, mint azt a szavazófülkék magányában gondolták.

A népszavazás előtt a kormánynak nem volt terve a kilépésre, így a július 13-án hivatalba lépett Theresa May miniszterelnöknek most kell megtalálnia az egyensúlyt aközött, hogy a britek aggódnak a bevándorlás következményei miatt, ám eközben jó lenne megőrizni az uniós szabad kereskedelemmel járó előnyöket. Nem csoda tehát, hogy May már hat európai országba utazva is azt hangsúlyozta, egyelőre még nem gondolkodik abban, hogy aktiválja az uniós szerződés 50. cikkelyét. Ez indítja el a kilépés folyamatát, ám May szerint addig még „valamennyi félnek ki kell dolgoznia kapcsolatunk természetét". Ahogy erre a napokban a Financial Times brüsszeli diplomatákkal folytatott beszélgetések alapján utalt, London sehol nincs tárgyalási pozíciója kidolgozásában. „Nemhogy a lehetséges válaszokat nem találta meg, de még a kérdéseket sem fogalmazta meg", írták.

Múlt csütörtökön a brit jegybank Monetáris Bizottsága lépett akcióba azt követően, hogy rövid időn belül két statisztikai adat is figyelmeztetett a Brexit hátrányos következményeire. Ezek szerint a brit gyáripar az elmúlt három év legnagyobb ütemű visszaesését szenvedi el épp, míg a fogyasztói bizalom utoljára huszonhat éve volt ilyen alacsony. Azaz ezen a téren a helyzet rosszabb, mint a 2008-as globális pénzügyi válság idején volt. A jegybank kanadai elnöke, Mark Carney is baljós előrejelzést adott a gazdaság kilátásairól. Úgy véli, 2018-ra a növekedés 2,5 százalékkal lesz szerényebb, mint ha Nagy-Britannia az Európai Unió része maradt volna. Megtorpan az életszínvonal növekedése és visszaesnek az ingatlanárak, súlyos problémát okozva a magas jelzálogkölcsönt felvett tulajdonosoknak. A jelenlegi 1,65 millió fős munkanélküliség pedig további negyedmillióval emelkedik.

A központi bank, a Bank of England emellett drasztikus intézkedésekkel igyekszik hozzájárulni a recesszió elkerüléséhez. A leglátványosabb a meghatározó kamatláb 0,5 százalékról 0,25 százalékra csökkentése, ami a tréfásan „öreg hölgyként" emlegetett intézmény 322 éves történelmének legalacsonyabb rátája. Ez a The Times napilap szerint „újabb szög a folyószámlákon és takarékbetétekben tartott 1,2 billió font koporsójában", és rossz hír a spórolt pénzükből élő nyugdíjasok, illetve az ő vagyonukat kezelő alapok számára. Ám ugyanakkor levegőhöz jutnak a jelzáloghitelesek.

A City pénzforgatói szerint Carney ha nem is követi más nyugati országok példáját és nem vezeti be a zéró alapkamatot, az év végéig 0,1 százalékra korlátozza majd és legalább 2021-ig nem tér vissza a 0,5 százalékos eddigi „történelmi mélységhez".
A jegybank elnöke emellett egy rövid szünet után felelevenítette a likviditásteremtés (quantitative easing) gyakorlatát: 70 milliárd font új pénzt pumpált a gazdaságba túlnyomórészt állampapírok, kisebb arányban (10 milliárd font) vállalati kötvények felvásárlásával. A jegybank egy további 100 milliárd fontos keret létrehozásával pedig azt akarja elérni, hogy a lakossági és kereskedelmi bankok valóban átruházzák a hitelfelvevőkre az alacsony kamatok nyújtotta előnyöket. A magánszemélyeknek és vállalkozóknak nyújtott olcsóbb hitelek pedig reményeik szerint lökést adhatnak az elbizonytalanodott gazdaságnak.

A Term Funding Scheme elnevezésű rendszerben a bankok a reálgazdaságba kihelyezett minden 20 font után 1 font kölcsönhöz „ultraolcsón¨ juthatnak hozzá. Ám ez feltehetően nem lesz elég, és a következő gazdaságélénkítő lépésnek a pénzügyminisztertől kell érkeznie. Az üzleti élet reményei szerint ez így is lesz, és Philip Hammond hamarosan óriási infrastruktúra-fejlesztési programot terjeszt elő.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.