Maradt az elnök az SPD élén

Sigmar Gabriel a korábbinál kevesebb szavazatot kapott ugyan, de az eredmény így is tükrözi, hogy a többség támogatja az Angela Merkel vezette konzervatívokkal közös kormányzás tervét.

Újraválasztották a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökét csütörtökön a konzervatívokkal nagykoalícióra készülő párt kongresszusán. Sigmar Gabrielt a szavazatok 83,6 százalékával erősítették meg tisztségében.

Az SPD-t 2009 óta vezető politikus eddig rendre 90 százalék feletti eredményt ért el az elnökválasztásokon. A visszaesés jelzi a nagykoalíció kérdése körüli megosztottságot, ugyanakkor azt is, hogy a többség támogatja az Angela Merkel vezette konzervatívokkal közös kormányzás tervét.

Sigmar Gabriel a lipcsei kongresszuson elmondott beszédében hangsúlyozta, a szociáldemokratáknak "nem szerelemből" kell koalíciót kötniük a CDU/CSU pártszövetséggel, hanem azért, mert csak így tudnak javítani a segítségre szoruló emberek életkörülményein, és ösztönözni azokat, akik a saját erejükből emelkednek fel.

A koalíciókötés feltételének nevezte egyebek között a 8,5 eurós óránkénti minimálbér és a kettős állampolgárság intézményének bevezetését, valamint egy törvényt a nemek közötti fizetési különbségek megszüntetéséről, vagyis arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér jár férfinak és nőnek.

A szociáldemokraták baloldali kormányzást akarnak, a pártnak ezért nyitnia kell a volt NDK állampártjának utószervezetéből kialakult Baloldal felé. A következő parlamenti választásig olyan viszonyokat kell kialakítani, hogy lehetséges legyen a kormányzati együttműködés velük. Ehhez azonban nem az SPD-nek, hanem a Baloldalnak kell változnia – emelte ki a szociáldemokraták elnöke.

A szombatig tartó kongresszus első napján számos küldött úgy vélte, az SPD-nek ellenzékben kell maradnia, és meg kell adnia a lehetőséget Angela Merkelnek, hogy egy kisebbségi kormány élén bizonyítsa rátermettségét.

Az SPD történetének második legrosszabb eredményét, 25,7 százalékot ért el a szeptemberi választáson, míg a CDU/CSU 41,5 százalékot szerzett és csupán 1 százalékponttal maradt el az abszolút többségtől. A SPD-nek azonban a választási eredményéhez viszonyítva jóval nagyobb az érdekérvényesítő képessége, mert a konzervatívoknak nincs más lehetséges koalíciós partnerük, kisebbségi kormányt vagy előre hozott választásokat pedig nem akarnak – mutatnak rá elemzők.

A koalíciós tárgyalások harmadik hete tartanak, és eddig egy lényeges kérdésben sem sikerült megállapodni. A tervek szerint a koalíciós szerződést november végére dolgozzák ki. Az SPD-nél ezután kikérik a 470 ezres tagság véleményét a szerződésről, és akkor lépnek kormányra a CDU/CSU-val, ha a pártszavazáson a többség támogatja a koalíciós megállapodást. Ebben az esetben a kormány röviddel karácsony előtt alakulhat meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.