Marad a román kormány béremelése

Nem tárgyalta újra a román kormány keddi ülésén a magas rangú tisztségviselők béremeléséről szóló rendeletet, így augusztus 1-jétől mintegy 48 tisztségviselő fizetése a többszörösére emelkedik, köztük az állam- és kormányfőé, a parlament két házelnökéé és a hírszerzési főnököké.

A bukaresti kabinet július elején döntött a béremelésről, amelyet Gabriel Oprea akkori ideiglenes miniszterelnök jelentett be. A törökországi térdműtétről visszatért Victor Ponta miniszterelnök később bejelentette, hogy felülbírálja ezt a döntést és csak akkor emelik a magas rangú tisztségviselők járandóságát, ha valamennyi közalkalmazottét is megemelik. Ponta időközben lemondott a Szociáldemokrata Párt (PSD) éléről, amelynek új elnöke, Liviu Dragnea már úgy vélekedett a múlt héten, hogy az augusztusi béremelést nem kell elhalasztani.

A Mediafax hírügynökség arról tudósított kedden, hogy a bukaresti kabinet ülésén nem szerepelt erről újabb rendelet, így a július eleji, béremelésről szóló rendelet augusztus 1-jétől hatályba lép.

Ennek értelmében a köztársasági elnök az eddigi nettó 6700 lej (470 ezer forint) helyett 15 ezer lej nettó (1,05 millió forint) juttatást kap majd. A miniszterek nettó fizetése is a mostani 5300 lejről (371 ezer forint) 13 ezer lejre (910 ezer forint) emelkedik. A kormány azzal indokolta a döntést, hogy a hatalmi ágak közötti egyensúlyt állították helyre azáltal, hogy az elnök és a miniszterelnök, illetve a kétkamarás törvényhozás házelnökeinek fizetését a legfelső bíróság elnökének bérszintjére emelték. Romániában a nettó átlagbér 1806 lej (126 400 forint).

A román kormány szintén keddi ülésén elfogadta az idei első költségvetés-kiigazítást, amely 3,3 százalékos gazdasági növekedés mellett 1,83 százalékos államháztartási hiánnyal számol. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a kormányülésen elmondta, Románia nemzetközi hitelezői elégedettek, hogy az idei államháztartási hiány illeszkedik a korábban elfogadott 13 milliárd lej (1 lej 70,13 forint) értékű hiánycélba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.