Már éjjel is támadnak a szomáli kalózok

Szomáli kalózok két hajót foglaltak el az elmúlt órákban. A hírt maguk a kalózok jelentették be szombaton, nem sokkal azután, hogy egy NATO-hadihajó elfogott, majd szabadon is engedett 19, ellenállást nem tanúsító tengeri rablót.

Egy forrás szerint az egyik hajó ukrán, s rakománya többek között ENSZ-logóval ellátott fehér gépkocsikból áll. A NATO egyik szóvivője viszont arról számolt be, hogy a kalózok egy brit tulajdonban lévő, de teljes egészében ukrán legénységű hajót szálltak meg, méghozzá egy ritkaságnak számító, éjszakai támadásban.

A másik hajóról csak annyit közöltek a kalózok, hogy szomáli kereskedőknek vitt volna rakományt.

Sajátos elégtétel volt ez egy péntek délutáni incidensért, amelyben a NATO kötelékében járőröző Corte-Real portugál hadihajó elfogott, lefegyverzett és egy időre őrizetbe vett 19 kalózt, akik megpróbáltak megtámadni az Ádeni-öbölben egy norvég olajszállító hajót.

A Kition nevű norvég hajó péntek délután segítséget kért rádión, mert megközelítette egy kalózhajó, tele géppisztolyokkal és páncéltörő rakétákkal felszerelt tengeri haramiákkal - közölte Alexandre Fernandes, a Corte-Real parancsnokhelyettese hajója fedélzetéről. Ez a NATO-hajó volt a legközelebb a kalózokhoz, így nyomukba eredt, de előbb menesztettek egy helikoptert a támadók elriasztására - tette hozzá.

A kalózok nagyobb hajójukon kerestek menedéket, de péntek estére sikerült elfogni mindkét járművüket. Nyolc tengerészgyalogos felmászott a nagyobb hajóra, ahol 800 grammnyi robbanószert és négy géppisztolyt találtak, valamint egy páncéltörő gránátot kilenc gránáttal. A portugál hatóságokkal való tárgyalások után a kalózokat szabadon engedték - mondta el Fernandes.

A kapitányhelyettes szerint ez az első eset, hogy robbanószert foglaltak le egy kalózhajóról. A kalózok azonnal megadták magukat. Nem lőttek sem a norvég hajóra, sem a NATO-éra, sem a helikopterre. Senki sem sérült meg  az incidensben - tette hozzá.

Egy tengerhajózási kérdésekkel foglalkozó honlap szombati beszámolója szerint egyébként a szomáli kalózok április 30-án rekordot állítottak fel: a partvidéktől minden eddiginél távolabb hajtottak végre támadást egy hajó ellen. A török zászló alatt közlekedő Christina teherhajót az afrikai partoktól 2100 kilométerre támadták meg. A hajót két csónak közelítette meg, mindegyikben négy-négy kalózzal, de a Christina növelni tudta sebességét, és így elmenekült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.