Már csak Isten nem tudja meggyőzni a Vatikánt

Megtalálták Jézus szívét: a sötétvörös, vérző folt egy áldozati ostyán jelent meg a lengyelországi Sokolkában. Bár két orvosszakértő szerint is szívizom-szövetről van szó, és ezrek zarándokolnak hozzá, a Vatikán három évnyi folyamatos vizsgálódás után sem nyilvánította még csodának a jelenséget.

Több ezer zarándok előtt hordozták körül vasárnap Jézus Krisztus szívét a kelet-lengyelországi Sokolkában. Legalábbis egy darabot belőle – azt, amelyiket a Megváltó állítólag 2008-ban hagyott ott egy pusztulásra ítélt áldozati ostyán.

A csoda akkor történt, hogy három évvel ezelőtt egy pap véletlenül földre ejtette az áldoztatáshoz használt ostyát. Ahogy a katolikus egyházi előírások diktálják, az ominózus ostyát vízbe dobták, ám az ahelyett, hogy engedelmesen szétmállott volna, megőrizte alakját, sőt, egy sötétvörös folt is megjelent rajta. A mélyen hívő katolikus Lengyelországban nagy, euforikus felzúdulást keltett a jelenség, amelyet egyébként egy apáca fedezett fel és jelentett is azon nyomban az egyházi hatóságoknak. Sokolkában azóta egymást érik  a zarándokok – főleg, hogy a gyanút keltő, vérző elszíneződést két orvosszakértő is szívizom-szövetnek nyilvánította, Jézus teste és vére láthatóvá vált az emberi érzékek előtt. Isten számára semmi nem lehetetlen – nyugtázta Edward Ozorowski bialystoki érsek a helyzetet a vasárnapi misén.

Talán csak az, hogy befolyással bírjon a Vatikánra. A Szentszék három évnyi folyamatos vizsgálódás sem nyilvánította még hivatalosan csodának az ostyán támadt elszíneződést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.