Már 26 halálos áldozat van a kurd-török összecsapásban

Majdnem harminc halálos áldozatot és 16 sérültet követelt az a támadás, melyet a kurd lázadók követtek el török katonák ellen Dél-Törökországban. A törökök megtorlásképp behatoltak Észak-Irak területére, légicsapást mérve a kurd szakadárok ottani bázisaira. A török miniszterelnök lemondta kazahsztáni útját és sürgős biztonsági megbeszélést hívott össze, az államfő pedig példás bosszút ígért.

Kurd fegyveresek 26 török katonát öltek meg szerdán Dél-Törökországban, közel az iraki határhoz. Az összecsapás hatalmas veszteséget okozott a törököknek, hivatalos források szerint ez volt az egyik legtöbb halálos áldozattal járó támadás, mióta a lázadók elkezdték az önálló kurd államért való harcukat harminc évvel ezelőtt. A török kommandósok válaszul 3-4 km mélyen hatoltak be Irakba, hogy kövessék a kurd lázadókat bázisukra, és a szórványos összecsapások mellett helikopterekről is lőtték az Irakban élő kurdokat.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy Tayyip Erdogan miniszterelnök a hírre azonnal törölte kazasztáni útját és sürgős találkozót hívott össze a védelmi és belügyminiszterrel, illetve a katonai elhárítással és néhány tábornokkal kiegészítve a csapatot. A török külügyminiszter, Ahmed Davutoglu szintén lemondta szerdára, Szerbiába tervezett útját, az ország elnöke, Abdullah Gul pedig kijelentette, hogy a támadásért bosszút állnak. "Azok, akik nekünk ekkora fájdalmat okoztak, még nagyobb fájdalommal kell fizessenek - mondta riportereknek - és hamarosan látni fogják, hogy a bosszúnk hatalmas lesz."

Biztonsági források szerint Törökország azt tervezi, hogy a lázadók Észak-Irakban található búvóhelyeit fogja bombázni, az érintett dél-törökországi térségbe pedig katonai kommandósok utaztak.

Az 1984 óta az önálló kurd államért harcoló Kurd Munkáspárt nem vállalta magára azonnal a támadásokat. A majd harminc éve tartó fegyveres konfliktusokban egyébként eddig több mint negyvenezren haltak meg. A szabaságért harcoló Kurd Munkáspártot a törökök mellett egyébként az USA és az Európai Unió is terroristacsoportként tartja számon. A párt börtönben lévő vezetője, Abdullah Ocalan testvérével üzent a közvéleménynek és azt mondta, hogy a béketárgyalások újraindítása csakis a törökök hozzáállásától függ.

A kormánypárt korábban már kulturális és politikai reformokba kezdett a kurdok lakta török területeken, hogy véget vessen a régóta fennálló kurd erőszakhullámnak, és a miniszterelnök egy titkos találkozón is részt vett a letartóztatott kurd vezetővel. De a folytatódó kurd erőszakhullám miatt, melyben újabb 50 katonát öltek meg július óta, a kormány bekeményített.

Törökország viszonya a szomszédos államokkal az utóbbi időben egyáltalán nem felhőtlen: a szomszédos Iránnal a NATO-radar elhelyezése miatt kapott össze, a szíriaiakkal pedig a szír elnök anti-demokratikus intézkedéseit kritizáló kijelentései miatt támadt feszültség.

Veterán katonák tüntetnek a legutóbbi támadás miatt a miniszterelnök hivatala előtt
Veteran soldiers shout slogans during a protest against the latest attacks against the Turkish military outside Prime Minister Tayyip Erdogan's office in Ankara October 19, 2011. Kurdish militants killed 26 Turkish soldiers near the border with Iraq on Wednesday, officials said, in one of the deadliest attacks since the rebels took up arms against the Turkish state three decades ago. Turkish commandos crossed 3-4 km (1.9 to 2.5 miles) into northern Iraq in pursuit of the rebels following the attacks in Cukurca and Yuksekova districts of Hakkari province, military sources said. At least 16 soldiers were also wounded in the attacks. REUTERS/Umit Bektas (TURKEY - Tags: POLITICS CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.