Putyin elfeledtette a szlovákok magyarfóbiáját

Északi szomszédunk biztonságát és függetlenségét már nem Magyarország, hanem Oroszország veszélyezteti: a megkérdezettek 24 százaléka szerint Moszkva jelenti a legnagyobb kockázatot Szlovákiára.
Nem sokkal kevesebben jelölték meg Ukrajnát, amely 22 százalékkal került a második helyre - ez derült ki a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének felméréséből.

Legutóbb kilenc évvel ezelőtt végeztek ugyanilyen közvélemény-kutatást. Akkor Magyarországtól tartottak leginkább: a megkérdezettek 40 százaléka hazánkat jelölte meg fő veszélyforrásként, Oroszország 34 százalékkal még a második helyen végzett. Ukrajnát kilenc éve alig 2 százaléknyian nevezték meg Szlovákia biztonsága szempontjából kockázatos országként.

Miroslav Bahna, a kutatás vezetője szerint a lakosság hangulatát és értékítéletét elsősorban az orosz–ukrán konfliktus befolyásolja, amelynek nem egyértelmű a megítélése, hiszen megosztja a szlovákiai közvéleményt. Ugyanakkor csaknem mindenki attól tart, hogy a háború a jelenleginél is tragikusabb méreteket ölthet.

A felmérést vezető és az eredményeket elemző szociológus figyelemre méltónak tartja a szlovákok magyarfóbiájának lényeges csökkenését, amely elsősorban a két szomszédország politikai vezetőinek az átlagosnál lényegesen jobb kapcsolatának köszönhető, valamint annak, hogy Szlovákia társadalmi és belpolitikai helyzete stabilizálódott.

Ahogy 9 évvel ezelőtt, Szlovákia polgárainak döntő többsége most is a cseheket tartja kulturális szempontból a legközelebb állónak (akkor 62, most 75 százalék). Még a szlovákiai magyarok is így vélekednek, akik az anyaországot a második helyen tüntették fel. Az aktív római katolikus hívők viszont Csehország mögött Lengyelországot nevezték meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.