Már Belgrádban is térítenek az iszlám szélsőségesek

A szélsőséges iszlám nézeteket valló vahhábiták Belgrád külvárosában is toboroznak, tevékenységüket humanitárius munkának álcázzák, és főként a roma lakosságot célozzák meg - közölte értesülését a Vecernje Novosti című szerbiai napilap kedden.
A szerb főváros szélén lakókat főleg Bosznia-Hercegovinából és a délnyugat-szerbiai Szandzsákból származó "térítők" környékezik meg, a radikális, iszlamista tanokat pedig "csendben, az iszlámhívők köreit kerülve" terjesztik. Általában azokat a muszlim vallású, szegény romákat keresik fel, akik nem tartják magukat az iszlám szokásokhoz, és segítséget ígérnek nekik. A Vecernje Novostinak nyilatkozó névtelen forrás szerint azután kezdik el terjeszteni a vahhábita szokásokat és életmódot, hogy elnyerték az emberek bizalmát. "Pénzügyi segítséget, külföldi munkát és a gyerekek iskoláztatását ígérik, és azokat a családokat, amelyek megfelelő 'alapanyagnak' minősülnek, eltávolítják a helyi dzsámiktól és a tisztességes imámoktól, valamint meggyőzik őket arról, hogy a szerbiai iszlám közösség nem jól értelmezi az iszlám tanítását" - magyarázta a forrás a lapnak.

A szakértők szerint a szélsőségesek soha nem a hívő muszlimokat akarják megnyerni maguknak, hanem a tanulatlan és a hitükben megingott embereket. Nem az imahelyeken toboroznak, ugyanakkor ezeken a helyeken szereznek olyan ismeretségeket, amelyek később hozzájárulhatnak a szélsőséges eszmék terjesztéséhez.

A szerbiai iszlám közösségben nincsenek jelen a szélsőségek - szögezte le Eledin Asceric, a közösség egyik vezetője. Elismerte ugyanakkor, hogy vannak olyan személyek, akik haszonszerzés céljából valamifajta, "agitációnak sem igazán nevezhető" tevékenységet folytatnak, ennek azonban semmi köze a vallási tanításokhoz. Elmondta azt is, hogy a muszlim roma lakosság valóban veszélyeztetett, mert fogékony a manipulációra.

Darko Trifunovic, a Belgrádi Egyetem Biztonságpolitikai Karának professzora szerint is "csendes iszlamizáció" folyik a romák körében, a szélsőségességet pedig a leggyakrabban emberi jogi szervezetek tevékenységének álcája alatt terjesztik. Szerinte a szerbiai iszlám közösség nem tud egyedül megbirkózni ezzel a problémával, és az is gondot jelent, hogy a vahhábizmust nem tiltja a törvény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.