Málta hivatalosan árulja az állampolgárságot

A máltai parlament megszavazta kedden azt a törvényt, miszerint nem európai uniós állampolgárok 650 ezer euróért (195 millió forint) állampolgárságot vásárolhatnak a földközi-tengeri szigetországban.

A cél az, hogy az ország ezzel külön jövedelemhez jusson, és közben a szigetre vonzzon olyan "értékes" embereket, akik remélhetőleg be fognak fektetni az országban - közölte Joseph Muscat miniszterelnök. Becslése szerint az állam a törvény életbe lépése utáni első évben 30 millió euró (9 milliárd forint) többletbevételhez jut, ami azt jelenti, hogy körülbelül 45 állampolgárság-vásárlóra számítanak. Eric Major, a máltai állampolgárság értékesítésével megbízott Henley and Partners cég ügyvezető igazgatója a máltai médiának nyilatkozva sokkal optimistábban nyilatkozott a várható vásárlók számáról: szerinte évente 200 és 300 közötti jelentkező lesz.

A máltai állampolgárság egyúttal munkavállalási és tartózkodási jogot jelent az Európai Unió 28 tagországában. Málta a schengeni övezetnek is tagja, és állampolgárai vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba.

Az ellenzéki Nemzeti Párt hevesen ellenezte a törvényt abban a formában, amelyben elfogadták, mondván, hogy az nem teszi kötelezővé az állampolgárságot vásárló számára a Máltán való folyamatos tartózkodást, és nem kötelez befektetésre sem. Simon Busuttil ellenzéki vezető arra figyelmeztetett a parlamentben, hogy a törvény hatására Máltát a karib-tengeri adóparadicsom országokhoz fogják hasonlítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.