Amit mindenki tudott: május 6-án választ Nagy-Britannia

Gordon Brown kedden a Buckingham-palotában felkérte II. Erzsébetet a parlament feloszlatására. Ezzel hivatalosan is megkezdődik az 1992 óta legszorosabbnak ígérkező választást megelőző kampány.

A brit politikai élet legrosszabbul őrzött titkának bizonyulva valóban május 6-án, a jóval korábban kiírt részleges önkormányzati vokssal egyidejűleg kerül sor a parlamenti választásokra. Gordon Brown, aki 2007 júniusában váltotta az önként távozott Tony Blairt a kormányfő tisztségében, a szokásos keddi kabinetülés után tette meg a rövid, de jelképes jelentőségű autóutat a Downing Street 10-ből a Buckingham-palotába, hogy húszperces beszélgetés során felkérje a parlament feloszlatására. Maga II. Erzsébet nem sokkal korábban helikopterrel érkezett meg a windsori kastélyból, ahol a húsvéti ünnepeket töltötte.

A kampány indításakor az ellenzéki Konzervatív Párt 4-10 százalékkal vezet a közvélemény-kutatásokban, ami lényeges visszaesést jelent a korábbi közel 20 százalékos előnyhöz képest. A legfrissebb ICM poll szerint a Munkáspárt 33, a Konzervatív Párt 37, a Liberális Demokraták 21 százalékon állnak, míg a kisebb pártok 9 százalékon osztoznak.

A toryknak 116 extra képviselői mandátumra van szükségük a megnyugtató kormányzáshoz szükséges parlamenti többséghez, melyhez hasonló mértékű eltolódást utoljára 1945-ben tapasztalt a szigetország, amikor a második világháború győztese, Winston Churchill váratlanul alulmaradt a munkáspárti Clement Attlee-vel szemben.

Brit politikai megfigyelők arra készítik fel a közvéleményt, hogy nagy a valószínűsége egy döntésképtelen („hung") parlamentnek. Ha, mint az várható, a Konzervatív Párt az átlagosnál jobban is szerepel a legutóbb csekély többséggel megszerzett választókerületekben, David Cameronnak - aki 44 évével az elmúlt két évszázad legfiatalabb miniszterelnöke lehet - nehézségei adódhatnak a szilárd hatalmi bázis kialakításával. Ha az egyszerű többségen alapuló rendszer nem hoz egyértelmű eredményt, alkotmányos konzultációkat követően az uralkodó dönt arról, melyik pártvezetőt kéri fel a kormányalapításra. Egy patthelyzetben kulcsfontosságú szerepet játszhat a „harmadik erő", a Liberális Demokrata Párt.

A választás időpontjának bejelentésekor, a Downing Street 10. küszöbén, a kabinet tagjaival a háttérben Gordon Brown azt kérte a 45 millió választótól, ne veszélyeztessék a recesszióból való kilábalást, a megélénkülést azzal, hogy a Konzervatív Pártra bízzák a gazdaság irányítását. Ígéretet tett egymillió új munkahely létesítésére, a közszolgáltatások színvonalának megőrzésére, a terrorizmus elleni fellépésre, a politikai élet megtisztítására, átláthatóbbá tételére.

A kampány első napján Gordon Brown a tehetős dél-keleti országrészbe, míg David Cameron az ellenkező irányba, a közép- és észak-angliai, a Munkáspárt által vezetett régióba látogat el.

 

Gordon Brown elhagyja a a Buckingham-palotát, miután a leendő brit választásokról tárgyalt 
II. Erzsébet királynővel
Britain's Prime Minister Gordon Brown leaves Buckingham Palace after meeting the Queen, in London April 6, 2010. Brown was set to announce on Tuesday a May 6 parliamentary election which could bring down the curtain on 13 years of rule by his centre-left Labour Party. REUTERS/Luke MacGregor (BRITAIN - Tags: POLITICS ELECTIONS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.