Május 1.: kivégeznék a gyártulajdonosokat

Az egy héttel ezelőtti bangladesi házomlásnak már több mint négyszáz halottja van. Dakkában húszezer ember követeli a gyártulajdonosok kivégzését.

Még 149 eltűntet és több mint négyszáz halálos áldozatot tartanak nyilván a múlt heti bangladesi házomlás után – jelentette be szerdán Dakkában a hatóságok. Az öt gyárnak is otthont adó Rana Plaza egy hete, Dakka egyik külvárosában omlott össze, rengeteg embert rántva magával a halálba: friss adatok szerint a romok alatt 399 halottat találtak, hárman pedig a kórházban haltak bele a sérüléseikbe. Kórházi ápolásra mintegy 2500 ember szorult, a környékbeli kórházak teljesítőképességük határán látják el őket.

Az épületből az összeomlással 600 tonna kőtörmelék és rom lett, amelyből egy hét alatt 350 tonnányit sikerült elszállítani. Május 1. Dakkában most a harag napja: a bangladesi főváros húszezer tüntetője ma a gyártulajdonosok és az épület tulajdonosának, a menekülés közben elfogott Mohamed Szohel Rana kivégzését követelik: „Akasszátok fel a gyilkosokat!” – harsogja helyszíni jelentések szerint a tömeg. Tüntetnek a dél-ázsiai ország több más nagyvárosában is.

Banglades a világ ruhagyártásának az egyik központja. Ruhagyár az összeomlott épületben is működött, és ahogyan a szakértők emlékeztetnek rá, a tulajdonosok nagyrészt semmibe vették a biztonsági előírásokat. Ranának állítólag a katasztrófa reggelén szóltak, hogy repedések vannak a falon, de ő néhány nyugtató szóval próbálta meg elintézni a dolgot. Elővigyázatossági intézkedésként egy földszinti bankfiók és néhány másik üzlet bezárt, az embereket hazaküldték, de a ruhagyárban az alkalmazottaknak maradniuk kellett.

Ranával együtt eddig nyolc embert – gyártulajdonosokat és mérnököket – tartóztattak le a házomlás miatt; hanyagság vádjával fogják törvény elé állítani őket. Bár Kamrul Anam, a Bangladesi Textil- és Ruhaipari Munkások Szövetségének az elnöke azt mondta, hogy a házomlás „gyilkosság” volt, a felelősökre pedig a törvény teljes szigorával kell lesújtani, a követelések ellenére nem valószínű, hogy ez megtörténik. Bangladesben a politika és a ruhaipar nagyon közel áll egymáshoz, a kormánypártban és az ellenzékben is ott ülnek a tulajdonosok, és ők aligha fogadnak el az érdekeikkel ellentétben álló döntéseket. A gyárakban rutinszerűen hagyják figyelmen kívül a bér- és munkavédelmi szabályokat, a gyárakba pedig a szakszervezeteket sem engedik be. Ennek az összefonódásnak megfelelően Sejk Haszina bangladesi miniszterelnök kedd esti  parlamenti felszólalásában kvázi megfenyegette az embereket, arra szólítva őket, térjenek vissza a gyárakba, mert ha nem, elveszítik a munkájukat.

Azt, ami a bangladesi gyárakban folyik, Ferenc pápa az egyik miséjén a Vatikánban „rabszolgamunkának” nevezte, az Európai Unió pedig azon gondolkodik, hogyan lehetne rávenni a dél-ázsiai országot a munkakörülmények javítására és a biztonsági előírások betartására. Bangladesnek a ruhaipar évi 19 milliárd dolláros üzlet, a teljes export 80 százalékát jelenti. A ruhák 60 százaléka az Európába kerül. Dakkát intézkedésre kényszeríteni nem lesz könnyű: szankcionálni a jelenlegi szabad kereskedelem korlátozásával lehetne, ám ehhez mind a 27 tagország hozzájárulása szükséges, a ratifikálási folyamat pedig hónapokig is tarthat. Az ötvenmillió alkalmazottat tömörítő svájci székhelyű szakszervezeti szövetség, az IndustriAll Global Union mindenesetre már lépett, május 15-ig adva határidőt a nyugati kereskedőknek arra, hogy csatlakozzanak egy bangladesi biztonsági és munkafelügyeleti tervhez.

A bangladesi ruhaipar 3,6 millió embernek – főleg nőknek – ad munkát, és van közöttük, akinek a havi keresete mindössze 38 dollár – átszámítva 8600 forint.

Az azonosíthatatlan holttesteket tömegsírba temették
Workers dig mass graves during a mass burial of unidentified garment workers, who died in the collapse of the Rana Plaza building in Savar, in Dhaka May 1, 2013. The European Union is considering trade action against Bangladesh, which has preferential access to EU markets for its garments, in order to pressure Dhaka to improve safety standards after the building collapse killed hundreds of factory workers. REUTERS/Khurshed Rinku (BANGLADESH - Tags: DISASTER BUSINESS EMPLOYMENT TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.