Majomnak látják Obamát az észak-koreaiak

Barack Obama amerikai elnök személyét sértő rasszista kijelentések jelentek meg az észak-koreai médiában, az állami hírügynökségben "kártékony fekete majom"-nak nevezték, akinek jobb lenne, ha "más majmokkal élne együtt egy afrikai vadasparkban", jelentette a Hirado.hu hírportál az MTI-re hivatkozva.  

A mostani megjegyzések még a korábbi bírálatoknál is sokkal becsmérlőbbek, eddig ritkán használtak a mostanihoz fogható rasszista gyalázkodásokat. A KCNA hivatalos hírügynökség állítólag egy magánember véleményét közölte, aki szerint Obama elnök "ábrázata pontosan olyan, mint az afrikai őserdőkben élő majmoké". "Jobb lenne neki, ha más majmokkal élne együtt egy afrikai vadasparkban, és a látogatók által bedobott kenyérbelet majszolná" - írta a gyári munkás, hozzátéve, hogy "Obama még a legalapvetőbb emberi vonásokkal sem rendelkezik".

Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium szóvivője visszataszítónak, nevetségesnek és abszurdnak nevezte a cikket. "Nem tudom, mi az a szó, amivel illetni lehetne ezt a fajta retorikát (...), egyszerűen gusztustalan" - mondta Harf csütörtökön.

Ju Ho Jol, a szöuli Korea Egyetem professzora elmondta, hogy bár az incidens minden bizonnyal még feszültebbé teszi a két ország közötti viszonyt, Phenjan az ilyen cikkekkel próbál figyelmet kelteni. A rezsim szorosan ellenőrzi az észak-koreai médiában megjelenő tartalmakat, a híradások legnagyobb része az ország korábbi és jelenlegi vezetőit dicsőíti.

A bejátszásokban gyakran idéznek állítólagos magánembereket, illetve homályos hátterű, ismeretlen külföldi csoportokat, hogy e szócsövön szapulják Dél-Koreát és az Egyesült Államokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.