Majdnem kétmillióan szavaztak igennel – Írországban legális a melegházasság

Megvan a hivatalos végeredmény, a szombati népszavazás nyomán Írországban ezután az azonos neműek is köthetnek polgári házasságot. Ezzel a döntéssel az írek lettek az elsők a világon, akik népszavazással legalizálták a melegházasságot.

BBC ír tudósítója, Chris Buckler szerint a Dublin Castle-ben, ahol ezrek gyűltek össze, hogy kivetítőn kövessék a szavazás eredményét, fesztiválhangulat uralkodik. Sokan külföldről utaztak haza, hogy leadják a voksukat a népszavazáson.

A világon immár 20 olyan ország van, ahol összeházasodhatnak meleg párok
A világon immár 20 olyan ország van, ahol összeházasodhatnak meleg párok
Cathal McNaughton / Reuters

A szavazatok számolása szombaton reggel 9-kor (magyar idő szerint délelőtt 10-kor) kezdődött, és a végeredményt kicsivel este 7 (magyar idő szerint este 8) előtt jelentették be. A részvételi arány 60 százalék körül mozgott, és már röviddel az összesítés megkezdése után kiderült, hogy az igenek felé billen a mérleg.

Az Ír Köztársaságnak írott alkotmánya van, amit csak népszavazással lehet megváltoztatni, vagyis a mostani eredmény teszi lehetővé, hogy a házasság intézménye alatt már két azonos nemű ember törvényes szövetségét is érthessék. Ezeket a párokat ugyanazok a jogok fogják megilleni, mint egy férfi és egy nő házasságát.

Az alkotmány családként ismeri el őket, és vonatkozik rájuk a családokat érintő alkotmányos védelem. 2010 óta az azonos nemű párok élettársi kapcsolata már legális az országban, ezt azonban a kormány bármikor megváltoztathatja. A mostani, házasságra vonatkozó döntés az alkotmány védelmét biztosítja számukra, azaz csak egy újabb népszavazással vonhatják ezt meg tőlük. Az országban mindössze 22 éve törölték el az azonos neműek kapcsolatát büntető jogszabályt.

Számokban kifejezve: 1,201,607 ember voksolt az azonos neműek házassága mellett, míg 734,300 ellene. Írország 43 választókörzetéből mindössze az erősen provinciális Roscommon-Dél-Leitrim körzetben kerültek többségbe a nem szavazatok. 

Leo Varadkar egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a választás megmutatja, hogy a „hagyományos kulturális megosztottság" a vidéki és a városi területek között eltűnt. Vadarkar idén jelentette be nyilvánosan, hogy homoszexuális, ezzel ő lett az ország első nyíltan meleg minisztere. „Írország egyetlen hangon szól az egyenlőség érdekében" - nyilatkozta az RTE-nek.

„Egyetlen hangon szól az egyenlőség érdekében”
„Egyetlen hangon szól az egyenlőség érdekében”
Cathal McNaughton / Reuters

Dublin katolikus érseke, Diarmuid Martin szerint, ha a referendum a fiatalok véleményének megerősítése, akkor az egyház „hatalmas feladat előtt áll". „Véleményem szerint az egyháznak meg kell vizsgálnia a valóságot" - mondta el az RTE-nek. - „Nagyra becsülöm, hogy a meleg és leszbikus nők és férfiak hogy érezhetnek ma. Hogy úgy érzik, ez valami olyasmi, ami gazdagítja az életüket. Szerintem ez egy társadalmi forradalom".

A szavazóknak arra kellett válaszolniuk, egyetértenek-e azzal az állítással, hogy „A házasság a törvény szerint két ember szerződése nemükre való tekintet nélkül".

A katolikus egyház továbbra is maga dönti el, hogy kívánja-e celebrálni azonos neműek házasságát.  

Az ír népszavazás nyomán a világon immár 20 olyan ország van, ahol összeházasodhatnak meleg párok.  

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.