Magyarverés Kézdivásárhelyen

A székelyföldi Kézdivásárhelyen ismeretlen személyek hat marosvásárhelyi fiatalt – köztük három újságírót – bántalmaztak, akik azt állítják, hogy a támadók azért kezdtek ki velük, mert magyarul beszéltek.

A Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap szerdai számában megszólaltatta az egyik bántalmazott fiatalt, aki azt mondta, szombaton hajnalban két ismeretlen, egy román és egy magyar fiatal jött velük szembe az utcán. A román fiatal azért kötött bele a marosvásárhelyiek csoportjába, mert egymás között magyarul beszéltek.  Egy harmadik személy közben bement egy vendéglőbe, ahonnan tíz-tizenegy fős csoportot hívott ki, és tömegverekedés alakult ki. A megtámadott fiatalok szerint a támadók azt kiabálták, hogy ne beszéljenek magyarul. Két bántalmazott feljelentést tett a rendőrségen, amely a lap szerint már előállított néhány gyanúsítottat.

Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének ügyvezető elnöke arra kérte a sajtót, figyeljen oda az esetre, mert az egyik támadó egy román katonatiszt fia, ezért szerinte a hatóságok el akarják tussolni az ügyet, és egyszerű utcai verekedésként kezelik. A Háromszék szerint első alkalommal fordul elő, hogy újságírókat bántalmaznak Kézdivásárhelyen, noha a támadók nem tudták, kikről van szó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.