Magyarországra látogat a lengyel államfő

A magyar-lengyel barátság napja, március 23-a alkalmából hivatalos látogatást tesz Magyarországon a héten Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök.

Andrzej Duda, akit útjára elkísér felesége, Agata Kornhauser-Duda, csütörtök este érkezik Budapestre. Vendéglátójával, Áder János köztársasági elnökkel pénteken folytat megbeszélést.

A két elnök pénteken részt vesz a Buda-Pest és Krakkó című kiállítás megnyitóján. Szombaton a lengyel vendég és magyar kollégája ünnepi misén vesz részt a Szent István-bazilikában, Andrzej Duda megkoszorúzza a Hősök emlékkövét, majd a két államfő beszédet mond a magyar-lengyel barátság napja alkalmából rendezendő ünnepi programon a Pesti Vigadóban.

A tavaly augusztusban hivatalba lépett Andrzej Duda látogatása befejező napján találkozik Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével is.

Március 23-át a magyar és a lengyel parlament 2007-ben kölcsönösen a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánította.
Azóta ezt a napot évente megünneplik, felváltva a két országban.

Tavaly Katowicében ünnepelték a magyar-lengyel barátság napját, Áder János és felesége, Herczegh Anita március 20-án és 21-én Bronislaw Komorowski lengyel államfő és felesége, Anna Komorowska társaságában vett részt a rendezvényeken.
A magyar és a lengyel elnök 21-én ünnepélyesen felavatta Henryk Slawik és idősebb Antall József, a második világháború idején Magyarországon több ezer embert megmentő lengyel és magyar politikus közös emlékművét. Áder János a Katowice mellett Murckiban megkoszorúzta a második világháború végén szovjet katonák által a környéken kivégzett 29 magyar katona síremlékét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.