Magyarországot bírálja az ENSZ menekültügyi szervezete

Embertelenül bánik hazánk a menekültekkel, és visszatoloncolja őket Szerbiába. Ez a folyamat nemzetközi egyezményekbe ütközik - mutatott rá a BBC-nek az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

Az UNHCR bírált hazánkat, amiért közel 1300 menekült ragadt szörnyű körülmények között a szerb-magyar határon, miután Magyarország nem engedte be őket az országba. A szervezet úgy véli, hogy a migránsokat illegálisan toloncolják vissza Szerbiába, s ez a folyamat nemzetközi egyezményekbe is ütközik.

Korábban már Szerbia is vádolta azzal hazánkat, hogy nemzetközi jogokat sért azzal, hogy visszaküldi a menekülteket. Simon Ernő a UNHCR budapesti szóvivője a BBC-nek mélységes aggodalmát fejezte ki az miatt, hogy a migránsok veszélyes körülmények között tartózkodnak a határon. Az ENSZ szerint mintegy 800-an alhatnak a szabad ég alatt, szállás, vécék és víz nélkül.

A brit lap emlékeztet, hogy a szigorú határvédelem miatt többen életük árán próbálnak Magyarországra jutni. A 10 éves afgán kisfiú esetét említik, aki vízbe fulladt Horgosnál.

Tavaly 400 ezer menekült haladt át Magyarországon, de alig 500-an kaptak valamiféle nemzetközi védelmet az országban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.