Magyarországnak nagyobb terhet kell vállalnia menekültügyben

A magyar–kanadai igazságügyi és bevándorlásügyi együttműködés fejlesztéséről tárgyalt a héten az észak-amerikai országban Trócsányi László igazságügyi miniszter.

A magyar tárcavezető az MTI-nek csütörtökön beszámolt róla, hogy Peter MacKay szövetségi igazságügyi miniszterrel a terrorizmus elleni hatékony fellépésről folytatott eszmecserét. A kanadai partner egyebek között elmondta, hogy az elkövetkező két hónapban, vagyis még a parlamenti választások előtt új szabályozási törvényt fognak elfogadni ezen a téren, amelyben a hangsúly a preventív intézkedésekre kerül majd.

Trócsányi és MacKay eszmecserét folytatott a két ország büntetőpolitikájának alakulásáról. A kanadai tárcavezető elmondta, hogy hazájában jelenleg vita folyik a tényleges életfogytiglanra vonatkozó szabályozásról. A jövőben a korábbi 25 éves határidőt 35 évre emelik fel annak megvizsgálásával kapcsolatban, hogy valaki visszaengedhető-e a társadalomba, vagy nem. Ebben a kérdésben a döntés az igazságügyi miniszter hatásköre lesz. Kanadában immár két éve működik a büntetések összeadásának rendszere.

Trócsányi László beszámolt arról, hogy Magyarországon a tényleges életfogytiglani szabályozását hogyan hajtották végre, figyelembe véve az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatát is.

A magyar igazságügyi miniszter a Chris Alexander bevándorlásért és állampolgárságért felelős miniszterrel folytatott tárgyalása során ráirányította a figyelmet Közép-Európára, arra a tényre, hogy Magyarország Szíriából, Afganisztánból és Koszovóból érkezett menekültek áradatával nézett szembe az elmúlt hónapokban.

Chris Alexander kijelentette, hogy Magyarországot Kanadában továbbra is biztonságos harmadik országnak tekintik. Az adatokból kiderül: egyértelmű, hogy a Magyarországról érkezett menedékkérők száma messze alacsonyabb, mint két évvel ezelőtt.

"Biztosítottuk egymást arról, hogy a kormányok között szoros együttműködést alakítunk ki a menekültügyi kérdéseket illetően. Ők megértik azt, hogy Magyarországnak és Európának nagyobb terhet kell vállalnia a menekültügyben, figyelemmel arra, hogy Kanadába a távolság miatt kevesebben jönnek" – mondta az igazságügyi miniszter.

A felek között felmerült a tapasztalatcsere, az együttműködés lehetősége a menekültügyi ügyintézésben és -igazgatásban, a legjobb szabályozás kialakításában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.