Magyarország után Erdélybe is ellátogat a dalai láma

A tibeti vallási vezető felkeresi Csomakőröst, a tibeti tudományosság megalapítójának, az első tibeti-angol szótár megalkotójának, Kőrösi Csoma Sándornak a szülőfaluját.

A buddhista vallási vezető Tőkés László európai parlamenti képviselő meghívására látogat Erdélybe szeptember 23-án és 24-én - ezt maga Tőkés László - aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke - jelentette be a hétvégén Brassóban rendezett szórványkonferencián. A nemzetközi tekintélynek örvendő vendég felkeresi Csomakőröst, Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját, ahol megkoszorúzza az első európai bódhiszattva (buddhista szent) szobrát, majd Sepsiszentgyörgyön tart nyilvános előadást. Tőkés 2008 decemberében Brüsszelben találkozott Tibet indiai száműzetésben élő vallási és politikai vezetőjével.

Tőkés László a tibetiek ügyéért többször is felszólalt az Európai Parlamentben, és csatlakozott a kínai hatóságok által üldözött nép védelmére szerveződött frakcióközi munkacsoporthoz. A dalai láma erdélyi útját előtt, szeptember 17-20. között Magyarországon tesz látogatást, ahol parlamenti képviselőkkel találkozik, nagyközönség előtt buddhista erkölcsi beszédet tart, morális-etikai kérdésekről fejti ki gondolatait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.