Magyarország, a közép és a szemmérték címmel közölt hosszú írást a svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitung (NZZ) nemzetközi kiadása szombaton Andreas Oplatka történész, újságíró, a lap korábbi szerkesztője tollából.

Magyarországon a rendszerváltás óta újra mozgásba lendült a hajóhinta - írta, Karinthy Frigyes egyik írását felidézve. A privatizációval együtt járó vita mellett Magyarországon két, egymással szemben máig ellenséges politikai tábor is kialakult. A történelmi okok egyikét a tárgyalásos átmenetben látja Oplatka és abban, hogy a kommunisták, "köztük nem egy szélkakas", politikailag aktívak maradtak, s hogy "szocialista pártjuk vetélytárs nélkül képviselte az egész baloldalt".

Modern liberális párt nem tudta megvetni a lábát Magyarországon. A Fidesz 1994 után nemzeti konzervatív irányba kanyarodott el; a Szabad Demokraták Szövetsége nem kevésbé kétséges fordulatot hajtott végre, amikor 1994-ben a "szocialista-exkommunista választási győztes" MSZP-nek állandó koalíciós partnerként állt a rendelkezésére - írta.

A 2002 és 2010 közötti baloldali kormányok időszaka a gazdasági sikerekben legszegényebb és a hajmeresztő korrupciós ügyekben leggazdagabb évek voltak a rendszerváltás óta. A számlát a 2010-es választásokon nyújtották be a választók: a Fidesz kétharmados többséget szerzett, a "szélsőjobboldali" Jobbik 17 százalékot. Nyugat-Európa, jelesül a német nyelvű sajtó, amely a magyar baloldalnál csak bocsánatos bűnöket fedezett fel, az első naptól kezdve figyelemreméltó ellenségességgel fogadta az Orbán-kormányt. "A Fideszt keverték a rasszista Jobbikkal, Orbán pártját félig vagy egészen fasisztának tartották". A szabaddemokraták szellemi mentorai "erőteljesen kongatták a vészharangokat egy állítólag közeledő diktatúra miatt", "őszinte aggodalmaikat és félelmeiket, de frusztrációjukat és pánikhangulatukat is bevitték a nyugati sajtóba, köztük ebbe a lapba (az NZZ-be) is".

Azt, hogy a Fidesz-kormány visszaszorította a Magyar Gárdát, csak itt-ott jegyezték meg - mutatott rá egyebek között a szerző. A bírálók számára újabb témák kínálkoztak, és az Orbán-kormány szolgáltatott is ilyeneket. Oplatka szerint a bankok és a nagyvállalatok felháborodását elengedhetjük a fülünk mellett, "súlyosabban esik a latba, hogy az állam ráteszi a kezét a magánnyugdíjpénztárak vagyonára, nem azért, mintha veszélybe kerülnének a nyugdíjak, hanem a vállalkozás szabadsága miatt. A kormányra azonban Brüsszel nyomása nehezedik" - írta. A kormány olyan intézkedések után kutat, amelyek - egyelőre - nem fájnak a lakosságnak. Sokáig azonban nem tarthat a türelmi idő - tette hozzá.

A tulajdonképpeni botrányt a médiatörvény váltotta ki. A szerző úgy látja, a törvény szövege többféleképp értelmezhető megfogalmazásokat tartalmaz. Ezek "magukban foglalják az állami beavatkozás és a kemény bírságok lehetőségét", s ez egy demokráciában elfogadhatatlan. Pártpolitikailag motivált cenzúra a mai Magyarországon nehezen lenne elképzelhető, de szükség van egyértelmű törvényi szabályozásra, és arra is, hogy a Fidesz megváljon azoktól a támogatóitól, akik a médiatörvényről most fellángolt vitát rasszista felhangokkal kísérik - fogalmazott.

Szükséges és hasznos volna azonban egy kicsivel több arányérzék Nyugat-Európában is. Az utóbbi hetekben "egy totalitarizmus felé haladó országról" beszéltek, Magyarországot "bacilusnak" nevezték, Budapestet "az európai antiszemitizmus fővárosának". Ebben a környezetben azok a vélemények, hogy Magyarországon bevezették a cenzúrát és megszüntették a sajtószabadságot, mérsékeltnek számítanak. "Az, hogy Magyarországon a közmédiában politikailag motivált cserék zajlottak le, mindenesetre igaz és zavaró. Hihetőbb volna azonban a hangos európai kritika, ha például Franciaország ellen is irányulna, ahol a hatalomváltások után hasonló eljárás szokásos" - olvasható a cikkben.

Magyarországon a politikát egyik oldalon sem kompromisszumkeresésként fogják fel, a sajtóban és a parlamentben a két oldal gyakran kölcsönösen megpróbálja elvitatni egymás létjogosultságát. A Fidesznek - írta Oplatka - éppen most, erőteljes többsége birtokában jó tenne, ha a régi tanácsot követné: "dac a vereségben, nagyvonalúság a győzelemben".

Az ország ugyanakkor még mindig átmeneti időszakot él, vádaskodásokkal és kemény adok-kapokkal. "Ezt lehet nem szépnek találni és helyteleníteni. Azonban tudomásul kell venni Kelet-Európának a konszolidált Nyugatétól eltérő történelmi helyzetét, egy kicsit hátradőlni és a magyar esetben megpróbálni ugyanazzal a mércével mérni a baloldalt és a jobboldalt." Mindenekelőtt bízni kell a fiatal demokrácia önkorrekciós képességében és a megoldást rá kell bízni a magyarokra  - írta Andreas Oplatka.