Magyarország vagy Románia most hazudott egy nagyot

A román külügy szerint mindössze kihallgatáson vett részt a budapesti román nagykövet, akit magyar közlés szerint viszont bekérettek a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM).
– Victor Micula hétfőn audienciát kért, kedden pedig megjelent a magyar külügyminisztériumban, hogy kifejezze a román fél erőteljes egyet nem értését Zákonyi Botond nagykövet nyilatkozatai kapcsán a román–magyar viszony egészét illetően – pontosított kedden délután a román külügyminisztérium sajtóosztálya a Mediafax szerint. A hírügynökség kiemeli, hogy ezzel szemben a magyar sajtó a román nagykövet bekéretéséről írt.

A Magyar Távirati Iroda déltájban közölte a hírt, miszerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet, és magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes – hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott – kijelentéseire, amelyekkel „Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette”.

A román külügy értelmezése szerint viszont Alexandru Victor Micula nagykövetet nem bekérették, hanem audiencián közvetítette a budapesti illetékeseknek Bukarest tiltakozását, amelyet hétfőn a közvélemény és a szabadsága idején Zákonyi Botond nagykövetet helyettesítő Nagy Károly Zoltán első beosztott tudomására hoztak.

Victor Ponta hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Magyarország provokálja Romániát, miközben az európai országok és az Egyesült Államok részéről „rendszeres bírálatoknak” van kitéve. A román kormányfő ezzel azokra a kijelentésekre reagált, amelyeket Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete tett a Romania Libera napilapban hétfőn közölt interjúban.

„Azt hiszem, hogy a magyar kormány – a nagykövet ugyanis a kormány játékát űzi – erősen próbál provokálni bennünket. Őket jelenleg egész Európa és Amerika is bírálja az antiszemitizmusukért, a revizionizmusukért, az oroszbarátságukért, a bevándorlók ellen épített kerítésért, és akkor arra tesznek kísérletet, hogy Romániát is belerángassák a botrányba” – jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette: nem kíván bekapcsolódni ebbe a játékba, és azt akarja, hogy a magyar kormány feleljen azért, amit tesz.

– E vádak azt mutatják, hogy „a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elítélése okoz” – idézte a magyar külügyminisztérium közleményét az MTI. Eszerint Magyar Levente államtitkár kedden magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes – hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott – kijelentéseire, amelyekkel „Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette”.

A tárcánál hangsúlyozták: a Magyarországgal szembeni „román kormányzati kirohanások” már komolyan hátráltatják a magyar–román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését. Ennek alapján a magyar kormány kéri, hogy a román állami vezetők a jövőben tartózkodjanak a hasonló nyilatkozatoktól – áll a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.