Magyarország nem tudja megvédeni a kettős állampolgárait

Nem kért konzuli védelmet Magyarországtól a Romániában terrorizmus gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett Beke István Attila, de ha kért volna is, Budapest akkor sem segíthetne rajta – derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) lapunknak adott válaszából.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) hírszolgálata kedden, közvetlenül a kézdivásárhelyi elnök őrizetbe vétele után közölte, hogy mivel az érintett személy magyar állampolgár is, „így azonnali konzulátusi segítséget is kérünk". Nem sokkal később a HVIM Erdély által a témában egyetlen hiteles forrásként megjelölt Szentkorona Rádió már múlt időben számolt be arról, hogy a vármegyések értesítették a magyar külképviseletet, sőt, név említése nélkül hivatkozott egy konzulra is, aki állítólag fellépett a román hatóságoknál, és „elmondása alapján először neki sem akartak felvilágosítást adni, de ígérete szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy segíthessen".

A jobbikos Sneider Tamás csütörtökön írásban kérdést intézett Szijjártó Péter külügyminiszterhez „Beke István és mások, a román sajtó által is fenntartásokkal kezelt állítólagos terrorista ügye kapcsán". – A megkeresésről személyesen és írásban is tájékoztattam Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, kérve személyes közbenjárását annak érdekében, hogy a magyar állam teljes mellszélességgel álljon ki ebben a súlyos eljárásjogi hibáktól terhelt ügyben az állampolgárai mellett – írta Facebook-oldalán a politikus.

A valóságban a magyar kormány jóformán semmit sem tehet állampolgárai védelmében, ha azok egy olyan állam területén tartózkodnak, amelynek szintén az állampolgárai. Mint például a román állampolgársággal is rendelkező Beke István Attila.

A KKM egyébként kérdésünkre cáfolta, hogy (csütörtök délig) Beke István Attila konzuli védelmet kért volna Magyarországtól. Azzal kapcsolatban, hogy kérésre nyújthatna segítséget Magyarország Bekének, a KKM azt válaszolta: konzuli segítséget a konzul a fogadó állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgárnak olyan mértékben nyújthat, amilyen mértékben ezt a fogadó állam jogszabályai és gyakorlata lehetővé teszi. – Románia viszonylatában a magyar konzulnak arra van lehetősége, hogy az ügy nyilvános hírcsatornákon történő figyelemmel követése mellett tájékoztatást kérjen a román hatóságoktól a magyar–román kettős állampolgárral szemben folytatott eljárásról, annak hátteréről és körülményeiről, de az már az illetékes román hatóságok diszkrecionális döntése, hogy a kért tájékoztatást megadják-e – áll a KKM Sajtó Főosztálya lapunknak adott válaszából.

Egy neve elhallgatását kérő romániai jogász kérdésünkre rámutatott: a román büntetőeljárás egyértelműen csak abban az esetben biztosítja az őrizetbe vett vagy letartóztatott személynek a jogot, hogy diplomáciai vagy konzuli támogatást kérjen, ha az illető nem román állampolgár. Ebben az esetben haladéktalanul, indokolt esetben legtöbb négy órán belül, személyesen tájékoztathatja országa képviselőit a helyzetéről. A terrorizmussal gyanúsított HVIM-es vezető hiába magyar állampolgár is, vele szemben kizárólag román állampolgárként járnak el. Forrásunk úgy vélte: a Beke-ügyben a román hatóságoktól már csak azért sem várható el, hogy lazábban értelmezzék a törvényt, mert a gyanúsított egy magyar radikális szervezet helyi vezetője, akit azzal gyanúsítanak, hogy a román alkotmányos rend ellen szervezkedett, és célja Erdély Magyarországhoz csatolása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.