Szijjártó: Európában háború dúl

A terrorizmus veszélye a mindennapok részévé vált Európában – nyitotta meg biztató szavakkal a II. Magyarország-Latin-Amerika fórumot csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki elmondta, hogy Orbán Viktor 2016-ban a régióba utazik.

A magyar külügyi tárca vezetője köszöntőjében igyekezett tájékoztatni a déli nyitás egyik alappillérének tekintett latin-amerikai régió vezető politikusait, hogy egy olyan kontinensre érkeztek, ahol „háború dúl": a kelet ukrajnai háború, befagyott területi konfliktusok a volt szovjet tagköztársaságokban, és persze a menekültválság.

„Nem túlzás azt állítani, hogy Nyugat- Európa a II. világháború óta nem állt olyan kihívás előtt, mint napjainkban” – mondta Szijjártó a vélhetően stabil piacot kereső latin-amerikai vezetőknek, majd hangsúlyozta, hogy a párizsi, a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merénylet és a februári koppenhágai lövöldözés óta terrorizmus veszélye a mindennapok részét képezi Európában.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a gazdaságban is nagy kihívásokkal kell szembenézni, óriási a verseny, de aggodalomra nincs ok, hiszen „a nyertesek közé akarunk tartozni”. Szijjártó szerint azonban ez nem volt mindig így, mert „2010 előtt a vesztesek közé tartoztunk”. Az akkor meghozott intézkedések – amelyek „béke idején” nem jöhettek volna létre –, a nyertesek felé terelték az országot, s a végcél immáron nem a kelet, hanem a déli régió: Afrika és Dél-Amerika (2015 év első hónapjaiban 18 százalékkal nőtt a magyar export Latin-Amerikába, bár azt nem hangsúlyozta a külügyminiszter, hogy melyek a kiemelt területek). Szijjártó szerint a „globális kontextus” – köztük az Oroszország ellen hozott EU-szankciók – miatt keleten már nem lehet jobb eredményeket elérni, csak megtartani az eddigieket, vagy csökkenteni a veszteséget.

A déli régióban azonban van fejlődési lehetőség, s ezt nemcsak Magyarország ismerte fel, hanem az Egyesült Államok, Kína és több európai ország is, akik előttünk járnak – összegezte Szijjártó, aki szerint az üzleti, oktatási és tudományos területen létrejövő együttműködéshez fontos a jelenlét: Ecuadorban ismét megnyitották a magyar nagykövetséget, valamint hat konzulátus és követség működik a régióban. A személyes jelenlétet, és az „elköteleződést” erősítendő Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2016-ban ellátogat Latin-Amerikába – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.