Magyarokra támadtak a Vajdaságban

A karácsonyi miséről hazafelé tartó 75 éves asszonyba, majd a segítségére siető házaspárba kötöttek bele szerb fiatalok. A bíróság 25 nap szabadságveszésre és pénzbírságra büntette őket.

Magyarokat támadtak meg a vajdasági Temerinben karácsonykor, írja a hirado.hu, amely szerint egy, a karácsonyi éjféli miséről hazafelé tartó, 75 éves asszonyba kötött bele három szerb férfi. A dulakodás közben az idős asszony megsérült, majd a segítségére siető fiatal házaspárt is megverték – a férj, akit összerugdostak, agyrázkódást kapott az ütlegeléstől, de a feleségnek is kijutott a verésből.

Az ezt megelőző éjszaka hajnali két órakor két fél téglát dobtak be egy temerini magyar család házának ablakán, igaz, ennek az esetnek előzménye is volt. Bár a családfő nem tud róla, hogy lennének ellenségeik, azt feltételezi, hogy a téglákat valójában a fiának szánták, aki szeptemberben szerbekkel verekedett össze a városban.

A mise után járókelőkre támadók másokba is belekötöttek azon az éjszakán, végül valaki rendőrt hívott, két támadót előállítottak, a harmadik elmenekült. A Vajdaság ma internetes oldala szerint a rendőrség szabálysértési eljárást indított a 18 éves Stefan J. és a két évvel idősebb David K. temerini lakosok ügyében, mivel alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy vasárnap két ízben is megtámadtak polgárokat. Előállításuk után mindkettejüket alkoholtesztnek vetették alá, vérükben több mint egy ezrelék alkoholt találtak. A szabálysértési bíróság 25-25 nap szabadságvesztésre, Stefant 5000, Davidot pedig 6500 dinár pénzbírságra ítélte.

– Már a kihágási bírót is megjárták a tettesek, amivel megint csak mélységesen nem értek egyet. Ugyanis itt egyértelmű, hogy súlyosabb bűncselekményről van szó, nem pedig szabálysértésről. De ezt nem az én hatásköröm elbírálni. Az szép és jó, hogy a rendőrség villámgyorsan lépett, az viszont nem jó, hogy ilyen minősítést adtak a dolognak és az elkövetők megússzák egy szabálysértési bírsággal – nyilatkozta Gusztony András, Temerin polgármestere. Egeresi Sándor, a tartományi képviselőház elnöke azt nyilatkozta: – Ahogyan eddig sem, ezután sem fogom megengedni, hogy az ilyen incidensek nyugtalanságot keltsenek ebben a nemzetiségi tekintetben érzékeny környezetben, s a rendőrség és a bíróság részéről elvárom, hogy megfelelő módon kezeljék az eseteket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.