Magyaroknak ígért az ukrán ellenzék vezére

Az ukrajnai nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok helyzetének a javítását helyezte kilátásba szerdán Beregszászon Viktor Janukovics, az ellenzéki Régiók Pártjának (PR) vezetője, amennyiben jövőre Ukrajna elnökévé választják.

Az ukrán ellenzék vezére, aki egynapos munkalátogatásra érkezett Kárpátaljára, Beregszászon 400 ezer hrivnya (mintegy 12  millió Ft) értékben nyújtott át orvosi berendezéseket és  gyógyszereket a járási kórháznak, és ötezer darab magyar, valamint  ukrán nyelvű könyvet ajándékozott a helyi könyvtáraknak.

Az egészségügyi intézményben tartott rögtönzött  sajtótájékoztatóján, amelyen jelen voltak a magyar többségű Beregszász város és a járás vezetői, valamint magyar szervezetek képviselői, Janukovics érintette az ukrajnai nemzeti kisebbségek  helyzetét. Mint mondta, Ukrajnában elfogadták ugyan a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját, de annak megvalósítása  nem történt meg, mert a jelenleg regnáló elnök megvétózta az ehhez  szükséges törvényeket.

Orosz Ildikónak, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség  (KMPSZ) elnökének a mindinkább ellehetetlenülő ukrajnai magyar  tannyelvű oktatással kapcsolatos kérdésére válaszolva Janukovics  kifejtette: nemcsak ismeri, hanem régóta vizsgálja is a nemzetiségi  nyelvű oktatás ukránosításának problémáját, benne a kárpátaljai  magyar iskolák végzőseit hátrányosan érintő, emelt szintű érettségi  vizsgák ügyét. Hangsúlyozta, hogy elnökké választása esetén  pártjával együtt olyan törvények elfogadását fogja kezdeményezni,  amelyeknek köszönhetően javul majd az ukrajnai nemzeti kisebbségek helyzete.

Az ukrán ellenzék vezére beregszászi villámlátogatásának  befejezéseként megkoszorúzta Petőfi Sándor szobrát, majd Munkácson  folytatta kárpátaljai körútját. A PR elnöke a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a 2010.  január 17-re kitűzött államfőválasztás legesélyesebb jelöltje. A  megkérdezettek 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Viktor Janukovics lesz Ukrajna következő elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.