Magyarok a legbefogadóbbak a menekültekkel

A cseh és a szlovákiai polgárok ellenzik leginkább a visegrádi négyek közül a menekültek befogadását. A magyarok sokkal befogadóbbak - ez derül ki a CVVM decemberi reprezentatív közvélemény-kutatásának pénteken nyilvánosságra hozott adataiból.

Az egyik legismertebb prágai ügynökségnek a csehek és a szlovákiaiak 60 százaléka azt válaszolta, hogy kormányaiknak egyetlen közel-keleti vagy észak-afrikai menekültet sem kellene befogadnia. Mintegy 30 százalékuk pedig úgy vélekedett, hogy ezek a menekültek esetleg addig tartózkodhatnak náluk, ameddig a hazájukban tart a háború vagy ott valóban életveszély fenyegeti őket. Az utóbbi válaszadók többnyire jobb-, illetve balközép értékrendet képviselnek és legalább érettségijük van.

A két ország polgárainak 82 százaléka úgy gondolja, hogy a migránsok jelentős biztonsági veszélyt jelentenek térségünkben is. A megkérdezetteknek mindössze 2 százaléka nem ellenezné a menekültjogért folyamodó valamennyi személy letelepedését Csehországban, illetve Szlovákiában.

A CVVM közleménye szerint a lengyelek és főleg a magyarok álláspontja nem ennyire elutasító. Elemzőik összehasonlítása alapján az előbbi állampolgároknak 53 százaléka ellenzi a migránsok ideiglenes befogadását, hazánkban viszont csupán a megkérdezettek egyharmada (32 százalék).

Lapunk megkeresésére Martin Buchtík a közvélemény-kutatás szakmai vezetője az adatokat elemezve három lényeges dolgot sorolt fel az eredmény kapcsán: - A magyarországi felmérés az október végi állapotokat tükrözi. Újabb adataink onnan nincsenek. A leglényegesebb szempont szerintem az, hogy csupán a magyarok kerültek közvetlen kapcsolatba a migránsokkal. Meggyőződhettek arról, hogy az illegális határátlépésen kívül más bűncselekményt a nagy többségük ottani tartózkodásuk során nem követett el - magyarázta a szakmai vezető.

- A másik három visegrádi ország polgárainak ilyen közvetlen tapasztalatuk nincs, ők leginkább a politikusok megnyilvánulásaiból, továbbá a hazai és a külföldi tévéhíradókból alkothattak véleményt róluk. Legújabb, rövidesen nyilvánosságra kerülő felméréseink szerint pedig a visegrádi négyek polgárai közül a csehek között található a legtöbb idegengyűlölő személy - nyilatkozta lapunknak a Cseh Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.