Bikinis kijelentése miatt magyarázkodott a thai kormányfő

Mentegetőzésre kényszerült csütörtökön Prajut Csan-ocsa miniszterelnök, a Thaiföldet irányító katonai junta feje, miután a két brit fiatal turista hétvégi meggyilkolását kommentáló kijelentésével nagy nemzetközi visszhangot keltett.
Prajut egy nappal korábban azt fejtegette, hogy a turisták szépnek és biztonságosnak tartják az országot, s „ezért azt gondolják, azt csinálhatnak, amit akarnak, mutatkozhatnak bikiniben és sétálgathatnak bármerre. Ám ilyen viselkedéssel a hölgyek jobban válhatnak támadás célpontjává" – mutatott rá a kormányfő.

„Sajnálom, ha ezzel megbántottam valakit – mondta a mai bangkoki sajtóértekezletén. „Nem akartam megsérteni vagy bírálni bárkit is. Én csak arra akartam figyelmeztetni, hogy időnként az embernek óvatosnak kell lennie. Thaiföld biztonságos, kivéve, hogy van néhány rossz ember, mint mindenütt a világon" – így a junta feje.

Mint a Bangkok Post jelentette, a brit nagykövetség szerdán azonnal „magyarázatot" kért a miniszterelnökké kinevezett Prajut tábornok „bikinis" kijelentése miatt.

A 23 éves Hannah Witheridge és a 24 éves David Miller holttestét hétfőn találták meg a turisták körében népszerű Koh Tao üdülőszigeten. A bikinit viselő brit lányt a feltételezések szerint megerőszakolták, mielőtt megölték.

A thaiföldi rendőrség csütörtökön elismerte, hogy egyelőre nem vezetett eredményre a brit pár gyilkosának vagy gyilkosainak felkutatása. Az áldozatok tetemének vizsgálata nem mutatott DNS-kapcsolatot azzal a 12 emberrel, akiket eddig kihallgattak a gyilkosság kapcsán. Köztük van David Miller két brit barátja is, valamint a Koh Tao szigeten dolgozó néhány mianmari vendégmunkás.

A rendőrség talált néhány nyomot – többek között egy cigarettacsikket – a gyilkosság helyszínétől 30-40 méterre, amiről a vizsgálat megállapította, hogy ketten is szívhatták. A halott lány testén talált ondó DNS-e megegyezett a cigarettán lévőével. A lányt a feltételezések szerint egy kapával, a fiút pedig valamilyen vastárggyal ölték meg - írta a Bangkok Post a csütörtöki tájékoztatóra hivatkozva.

A Surat Thani tartomány – amelyhez Koh Tao is tartozik – kormányzója kedden azt nyilatkozta az AFP-nek, hogy a szállodáknál és bungalóknál elrendelik a megfelelő biztonsági berendezések, így kamerák felszerelését. Egyelőre nem engedélyezik az éjszakai, úgynevezett „telihold" partikat, amelyen hátizsákos fiatalok százai, ezrei szoktak részt venni (különösen a Koh Phangan szigeti a legnépszerűbb). „Nem akarunk több bűnesetet" – mondta Csatpong Csatraphuti kormányzó.

Az eset tovább rontotta a délkelet-ázsiai ország hírnevét, ahol a turizmus adja a GDP majd tíz százalékát. Az idei év eleji csúcsszezont a Jignlak Szinavatra kormányát támadó, hónapokon át tartó bangkoki demonstrációsorozat gyengítette meg, amelyet májusban katonai puccs követett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.