Magyar zászlót a bukaresti diadalívre: székely himnusz is volt a botrányos hokimeccsen

Kivágta a biztosítékot a románoknál, hogy az ország hokiválogatottja némán hallgatta végig saját himnuszát, majd lelkesen rázendített a magyarra a román-magyar mérkőzés előtt.

A román sajtó a „botrányos, vérlázító, hihetetlen” jelzőkkel minősítette a történteket. A Gandul című napilap „sokkoló helyzetnek” minősíti, hogy Románia nemzeti válogatottjának 26 tagja közül 24 magyar nemzetiségű. Majd hozzáteszi: a mérkőzés végén a „román fiúk” a székely himnusszal is megspékelték a napot.

Az eset az Euro Ice-hockey Challenge elnevezésű csíkszeredai jégkorongtornán történt pénteken, de a román hírtelevíziók hétfő délelőtti műsoraikban is tág teret szenteltek a témának. A nacionalista megnyilvánulásairól ismert egykori teniszcsillag, Ilie Nastase az Adevarul című lapnak nyilatkozva felháborítónak nevezte, hogy a román jégkorongszövetség – amelynek elnöke Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár - és a román olimpiai bizottság tétlenül szemléli a történteket. Az egykori sportoló szerint a románok tétlenségének az lesz a következménye, hogy a magyarok „kitűzik a magyar zászlót a bukaresti diadalívre”.

Az internetes fórumokon a hozzászólók többsége a sportolóval ért egyet, de van olyan is, aki úgy véli: a himnuszéneklésnél sokkal fontosabb, hogy a román válogatott 4-1-re legyőzte Magyarország együttesét.

Szenzációs mérkőzés volt, amely előtt és után, tehát kétszer is elhangzott a román himnusz -  hangsúlyozta a Népszabadságnak nyilatkozva Tánczos Barna. A román szakszövetség elnöke határozottan visszautasít minden próbálkozást a sajtó részéről, amely a román-magyar mérkőzést „interetnikus konfliktussá akarja alakítani”.  – Őszintén büszke vagyok arra a húsz játékosra, amely pénteken jégre lépett; a 24 székely játékosra, valamint az egy ukrán és román nemzetiségű játékosra, aki ezen a tornán részt vett – mondta. Tánczos Barna úgy véli, az 1500 néző – aki szenzációs hangulatot biztosított a csíkszeredai Vákár Lajos jégpályán - példát mutatott abból, hogyan lehet és kell viselkedni állampolgárként és egy nemzet tagjaként. - Tiszteletteljesen végignézték, ahogy felvonják a győztes csapat zászlaját, és ugyanígy végighallgatták a román himnuszt másodszor is. Senki sem tehet róla, hogy Csíkszeredában a magyar himnuszt éneklik szívesebben – fűzte hozzá a román jégkorong szövetség vezetője.

Pár napja az okozott sajtóbotrányt, hogy a junior jégkorong válogatott román nemzetiségű tagját bántalmazták magyar kollégái. A hírek szerint a konfliktust az „áldozat” váltotta ki azzal, hogy felszólította magyar kollégáit: beszéljenek románul. Az ügyet a szakszövetség, a román olimpiai bizottság és az Országos Diszkriminációellenes Tanács is vizsgálja., és az is előfordulhat, hogy a botrány miatt a Román Jégkorong Szövetség elesik a költségvetési támogatástól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.